csoportos udvar

Teljes szövegű keresés

csoportos udvar: olyan telekbeépítési rend, amelynél a lakóház és a különféle melléképületek nem egyvégtében, hanem a telek különböző részein, sarkaiban állnak, udvarteret fognak közre. Ellentéte a soros udvar. Előfordul Európában a Párizsi-medence szélein, az Alpok területén, a Balkán ÉNy-i részén, továbbá Skandináviában és K-Európában – így Mo.-on, elsősorban az Alföld halmazfalvaiban. Ha a halmazfalvak korábban szálláskertes rendszerűek voltak, a csoportos udvar újabb keletű. A lakóház ugyanis egymagában külön állott a település más részén levő gazdasági udvartól, ahol az egyes épületek lakóház nélkül alkottak csoportos udvart. Ez a körülmény is mutatja, hogy az udvarforma összefügg a gazdálkodás módjával, noha ez az összefüggés nem törvényszerű, mert egyéb tényezők is hatnak rá. Pl. a családszerkezet, amint a balkáni csoportos udvarnak zadrugával való kapcsolata világosan mutatja. Azonban a nagycsalád más udvarformával is jól összefér: a göcseji, őrségi kerített házak a rendezett udvar fogalmának felelnek meg.

Csoportos udvar: A telek jobb sarkában meredek szalmás fedelű ház, vele szemben az ól, hátul, keresztben a csűr (Kalotaszeg, v. Kolozs m.)

Csoportos udvar alaprajza. Minden épület külön áll a telken, meghatározott helyen (A csűr kissé oldalt esik) (Kalotaszeg, v. Kolozs m.)
Major Jenő

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages