elővásárlási jog, elővételi jog
elővásárlási jog, elővételi jog: az a jog, melynél fogva valaki megkövetelheti, hogy ha egy másik személy el akar adni egy bizonyos dolgot, elsőbbséget biztosítson neki, amennyiben a vevő részéről vállalt feltételeket elfogadja. Régi jogunkban és a nép gyakorlatában két alakja volt jelentős: 1. A régi magyar birtokjogban uralkodó → ősiség, a nemesi → vagyonközösség elvei szerint az ősi birtokkal a család és az atyafiság megkérdezése nélkül nem lehetett rendelkezni. Azok, akiket az eladóval a leszármazás és az egykori birtoklás közössége kapcsolt össze, nemcsak elővásárlási jogot élveztek, hanem az ősi birtokot eladása vagy elzálogosítása előtt fel kellett kínálni nekik, hogy nem akarják-e ugyanakkora vételár, ill. zálogösszeg lefizetésével magukhoz váltani. Ha ez elmaradt, az osztályosok az ügyletet perrel megtámadhatták. A nem osztályos atyafiak, valamint a → szomszédjog alapján a szomszédok elővásárlási joga úgy érvényesült, hogy az eladónak bírói úton vételi ajánlatot tettek, s amennyiben ezt nem vette figyelembe, az ügyletet perrel megtámadhatták. A jobbágyok főleg a szőlőföldre, az irtásföldre, a családi házra vonatkozóan szerezhettek majdnem nemesi terjedelmű tulajdonjogot, ezért atyafiaik ebben ugyancsak elővásárlási jogot élveztek. – 2. Régi szokás alapján elővásárlási joga volt a földesúrnak a jobbágyok mezőgazdasági és ipari termékeire, ezeket azonban piaci áron kellett megvásárolnia. E jogát Mária Terézia Urbáriuma is megerősítette. (→ még: vásárjog) – Irod. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet (Bp., 1946); Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961).
Bónis György
