erdő
erdő: növénytársulás, a vadon növő vagy telepített fáknak és az alattuk, köztük növő bokroknak, valamint más növényeknek az együttese. Általában az 1 kh-nyi területet meghaladó facsoportot nevezik erdőnek, de az Alföldön már a néhány száz fából álló ligetet is erdőnek mondják. Az erdő volt az a természetes növénytakaró, amely a magyarság elődeit történetünk legkorábbi szakaszaiban körülvette. A magyar nyelv alapszókincsének igen sok szava tanúskodik az egykori erdői életmódról. Pl. gyökér, tő, kéreg, ág, vessző, fürt, fa, fagyal, héj, rügy, levél, fű, tapló, hárs, szil, nyár, fúr, ró, szúr, vés stb. Az erdő szó az ered ige melléknévi igenevéből keletkezett. Az erdő legrégibb magyar neve valószínűleg a napjainkban már kihalt mórágy szó volt. Ugor kori neve, a vad ma is él vadon és vadonerdő szavainkban. A honfoglaló magyarok a Kárpát-medencében a hegyeket sűrű erdőkkel, a síkokat ligetekkel és összefüggő mocsári erdőkkel borítva találták. A kialakuló magyar településrendszer földrajzi nevei híven őrzik az egykori erdőségek helyét és tulajdonságait. A helynévadáskor gyakran járult az eredeti fa vagy cserje nevéhez képző vagy rag. Így őrzi pl. a som nevét a Somogy és a Somló, a szilét a Szilas és Szilágy, a hársét vagy szádokfáét a Harsány és Száldobágy, a fűzét a Füzes és Füzegy, a nyárét a Nyárád és a Nyárágy, az égerét az Egres és az Egregy, a szederét a Szederkény, a mogyoróét a Mogyoród stb. Kiskőrös és Nagykőrös feltehetően a kőrisfa régi nevét tartotta fenn, Cegléd pedig a cegle- vagy ciglefűzét. A jávor- vagy juharfa ihar változatát őrizte meg az Iharos. Igen gyakoriak a Bükk és Csere (tölgy) dűlőnevek is. A honfoglaláskor itt talált szláv lakosság nyelvéből is maradtak ránk hasonló földrajzi nevek (nemegyszer magyar végződésekkel). Lippa a hársfa, Eszeny a kőrisfa, Garbóc a gyertyán, Liszkó a mogyoró, Visnyó a meggy szláv nevének származéka, Borzova nyírest jelent. A helynevek olykor az erdők alakjáról is tanúskodnak: Mogyorókerék, Somkerék, Becskerek, Szilkerek a kerek vagy széltében-hosszában egyforma erdő emléke. Ennek ellentéte a Szigliget, Diószeg, Egerszeg, Szegerdő, az elnyúló vagy kiszögellő erdő volt. A magyar parasztság erdőhasználatát a fakitermelés mellett különféle erdői haszonvételek jellemzik: erdői legeltetés, erdői méhészet, vadászat és gyűjtögetés: gyümölcsök, gombák, gyógynövények, gubacsok, fakéreg, vessző stb. rendszeres gyűjtése. (→ még: erdőgazdálkodás, → gyümölcstermesztés) – Irod. Tálasi István: Adatok a Bakony erdei életéhez (Népr. Ért., 1942); Herkely Károly: Adatok Gömör megye népi erdőgazdálkodásához (Népr. Ért., 1941); Pais Dezső: Kerengés az erdő körül (Élet és Irodalom, 1965. 40. sz.); Varga Domokos: Erdőkerülőben (Bp., 1970); Az erdőgazdálkodás története Magyarországon (Szerk. Kolossváry Szabolcsné, Bp., 1975).
Rőzsegyűjtés (Hollókő)
Kósa László
