flák
flák: a → laptolóhoz hasonló szerkezetű, két csónakról két ember által kezelt, zsákszerűen öblös húzóháló, mellyel folyóvízen, váltakozó vízmélység mellett lehet halászni. A 30–40 m hosszú és 5–12 m mély háló felső inán parafa úszók sorakoznak, alsó inát a két végén egy-egy kővel súlyozták. Apacsa nincs, az alsó és felső ínhoz szétágazó kötéllel vontatják. Zsákszerű alakját úgy érik el, hogy a lapban megkötött léhést kettéhajtva a széleket félig összevarrják. A jugoszláviai Duna-szakaszról századunk elején ismertették a flákkal azonos szerkezetű és funkciójú vlákot, megjelölve állítólagos „feltatlálóját”. A flákot a magyar Dunán Tolna felett nem ismerik; használói szerint „régi” szerszám. A Tiszán → palónya néven ismernek hasonló hálófélét. Az átvétel irányát déli szláv területek felé kereshetjük: többféle (a flákhoz szerkezetileg is hasonló) hálót vlaknak neveznek a szerb-horvát nyelvben. Az északi szláv területeken – reliktumként az Elba és Odera vidékén is – szintén flok, wlak, wlok (stb.) néven ismernek különböző húzóhálókat, a magyarhoz szerkezetileg is hasonló, két ember kezelte hálófélét is. A velk-ti úsleppen, ’húzni’ igéből fejlődött ’halászháló’ jelentésű alakváltozatok az ősi szláv műveltség részének tűnnek. Kérdéses azonban, hogy a déli szláv területen a flák-típusú húzóhálót nevezték-e így eredetileg, vagy az általánosabb jelentésű elnevezést vitték át erre a szerszámtípusra. – Irod. Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965); Peeseh, R.: Ein altslawisches Relikt der materiellen Kultur im Gebiet zwischen Elbe und Oder (Deutsches Jarhbuch für Volkskunde, 1965).
Szilágyi Miklós
