fonó | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

fonó: → munkaszokás. A kenderszösz közös munkában (→ kaláka) történt felfonását a középkor óta jól ismerjük. Irodalmi adatok szerint ugyanis a fonóbeli élet világias játékait, a fiatalok késő éjszakába nyúló együttszórakozásait, táncait, a „fajtalan, buja énekeket... vagy más botránkoztató rosszaságokat” (Pozsony, 1762) az egyházi és világi hatóságok egyaránt tiltották (M. Csulyak István ref. esperes az 1630-as években kijelentette: „a fonó nem egyéb, mint latorságnak hajléka”). A fonó azonban mint az öregeknek és fiataloknak a közös munka során szokássá szerveződött együttléte egyidős a → kendermunkával. A fonás az őszi betakarítástól → farsang végéig tartó foglalkozás, amelynek igen változatos intézményei alakultak ki: 1. A rokonok és a barátok egymást kisegítve egyikük házánál összegyűlnek, majd sorra járva mindenkit, felfonják az összegyűlt szöszt. – 2. A jobb módú gazdák egy-egy nap a falu lányainak rendeztek fonót, ahol a munka fejében megvendégelik őket, és a szórakozásukról is gondoskodnak. – 3. Az igazi, a leginkább intézményesedett fonót a felnőtt lányok szervezik; kibérelnek egy házat vagy szobát a faluban, ahová mindenki elviszi a maga munkáját és eszközeit, közösen veszik meg a világítanivalót és a tüzelőt. Az ilyen fonók, fonókák, guzsalyasok a helyben hagyományos → korcsoport-rend szerint állnak össze: a lányok mellett összegyűlhetnek külön az asszonyok, a nagylányok és a serdülők is. Gyakoriak a vegyes fonók is. Egy faluban egyszerre több fonó is működik a fonóházakban. Ezért alakulhatott ki egymás felkeresésének dalolással, mesemondással, → alakoskodásokkal, játékokkal tűzdelt hagyománya. – A legváltozatosabb belső élete az ún. táncos fonóknak volt; este tartották, eljártak ide a legények is. A fonók intézménye a kenderfeldolgozás házi módjainak megszűnésével századunk első felében számolódott fel. Maradványaival azonban elszórtan még ma is találkozunk. Fonóbeli alakoskodások: → betyárjáték, → gólyaalakoskodás, → halottas játék, → kecskealakoskodás, → lakodalmas játék, → lóalakoskodás, → medvealakoskodás. – Irod. Szendrey Zsigmond: A népi társasmunkák és összejöveteleik (Ethn., 1938); Lajos Árpád: Borsodi fonó (Miskolc, 1965).