hét napjai
hét napjai: a hét napjainak „szabad” és „veszélytelen”, másrészt „veszélyes” (munka- és egyéb tilalmakkal kötött) napokra való megosztása igen régi gyökerű (már babiloni, egyiptomi, héber adataink vannak erre, majd végigkísérte ez az elv az egész ókort és középkort). Hasonló megosztás a hónap bizonyos napjaira nézve is ismeretes volt (→ nevezetes időpontok). E rendszer kialakulása többek között a → hold változásaival, ill. az ezen alapuló naptárrendszerekkel függ össze, de számos más ok is közrejátszott: sokfajta helyi hagyomány, különböző egyházi hatások (pl. a péntek-szombat-vasárnap munkatiltó jellege többek között a nagypéntek, nagyszombat és húsvétvasárnap általánosításából is adódhat), és nem utolsósorban a munkaritmus szabályozásának objektív szükségessége. A mai Európában a szerencsés és szerencsétlen napok beosztása helyenként változó. Általános a péntek, szombat, vasárnap munkatiltó jellege, de a hét minden más napja előfordul mint veszélyes nap. A magyar nyelvterületen egyöntetűen a kedd, péntek és vasárnap a tilalmas napok, de elég általános a szombat is, valamint néhol a csütörtök. A vasárnapi tilalom mindenfajta munkára kiterjed, a pénteki általánosan a kenyérsütésre és mosásra, sok helyütt utazás megkezdésére, általában ügyintézésre, a szombati fonásra, varrásra, a kedd fonásra és helyi jelentőséggel sok egyébre (sütés, útrakelés, gyümölcsfák megrázása stb.). Néhol ismeretes volt a csütörtöki fonási tilalom. Az előírások közül legnagyobb jelentősége az országszerte elterjedt hétfői mosásnak és szombati kenyérsütésnek volt, de sok egyéb tevékenységnek megvolt a kisebb területekre érvényes hagyományos napja. Így néhol pénteken vagy kedden ültettek tyúkot, vetettek kendert; ha hétfőn nem sikerült egy nagyobb vállalkozást elkezdeni, akkor csütörtökön kezdték stb. – A → legényjáró napok kialakult rendszere részben egybevágott a fentiekkel; pénteken mindenesetre nem volt szokás a lányos házhoz járni. Az → előírások és tilalmak (→ tilalom) betartásának mértéke változó volt; legszigorúbban a keddi fonási, valamint a pénteki sütési-mosási tilalmat vették. Ebben nem annyira a büntetéstől való félelem, mint inkább a hagyományos rendszerhez való igazodásra törekvés volt a döntő. De hogy a félelemnek vagy legalább a félelemkeltésnek mint pedagógiai eszköznek a hagyományok továbbadásában komoly szerepe volt, bizonyítják a tilalmak ellen vétőkről még a 20. sz.-ban is közszájon forgó → tabumondák (→ kenyér, → mosás). (→ még: kedd asszonya) – Irod. Vilkuna, Kustaa: A hét napjai (Ethn., 1958).
Pósa Éva
