hüvelyesek

Teljes szövegű keresés

hüvelyesek: (főleg bab, lencse) szerepe a népi hitvilágban elsősorban „szemes” voltukon alapul (hasonlóan a kásához mákhoz); mint ilyenek, alkalmasak termékenységvarázslásra és bőségvarázslásra, valamint rontásra, rontás elhárítására. Az előbbi céllal összefüggésben főleg mint karácsonyi és újévi ételek kaptak szerepet, ilyesféle indokolásokkal: „sok pénzük legyen az újévben”, „szapora legyen a baromfi” stb.; de e magyarázatok lehetnek másodlagosak is, hiszen a hüvelyesek fogyasztását ilyenkor böjtös voltuk is indokolta. Elsődlegesen hiedelem jellegű viszont a hüvelyesekkel végzett rontás, ill. a rontás másra hárítása a keresztúton, valamint a ház, istálló rontáselhárító körülszórása babbal. A főleg karácsonyi tizenkettedre vonatkozó, de szórványosan máskor is (pl. néhol nagycsütörtökön) előforduló tilalom (aki megszegi, kiütéses, fekélyes lesz) antik gyökerekig vezethető vissza (a hüvelyesek ebben az időszakban a halottak eledele, halott etetése), de a mai Európában – nálunk is – már a szem-kiütések analógiás kapcsolatán alapul. Áldozat jellegű gesztus a hüvelyesek (és dió) karácsonyesti dobálása a mennyezetre, a szoba négy sarkába stb.; eredetileg a karácsony éjjelén a házat meglátogató természetfeletti lények számára. ( még: bab, borsó)
Pócs Éva

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem