harmonika, hermónika
harmonika, hermónika: átcsapó nyelvű sípokból szerkesztett, fújtatóval működtetett aerofon hangszer. Modern, zongorabillentyűs változata („tangóharmonika”), a modern tánczenével együtt, jelentősebb mértékben csak a II. világháború után terjedt el a magyar falvakban. A régebbi „gombos harmonika” viszont kb. századunk eleje óta bizonyos mértékig népzenei hagyományunkba is beleépült. A gombosharmonikák régebbi és egyszerűbb, leginkább csak diatonikus hangsorú – többnyire cseh vagy német gyárakból származó – változatait kisebb-nagyobb arányban az egész magyar nyelvterület falvaiban megtaláljuk, de a paraszt harmonikajátékosok általában nem jutottak túl a díszítetlen, variálatlan dallamjátszás fokán. A hangszer akkordlehetőségeiből pedig jellemzően csak annyit használnak ki, amennyit akár a citera is kielégíthet. A harmonikás megjegyzi magának azt a két, egymással tonika-domináns viszonyban álló basszus-gombot, amely repertoárjának zöméhez leginkább illik, s ezeket váltogatja ostinatoszerűen olyankor is, ha esetleg e kettő a játszott dallamnak nem tonikája és dominánsa. A gombos harmonika fonókban, toll- és kukoricafosztókhan, disznótorokon stb. kb. a citeráéhoz hasonló szerepet töltött be. Világszerte ismert hangszer. Az 1820-as években egy berlini hangszerkészítő, Friedrich Buschmann találta fel. – Irod. Sachs, C.: Handbuch der Musikinstrumentenkunde (Wiesbaden, 1967).
Sárosi Bálint
