hejgetés, urálás
hejgetés, urálás: a moldvai magyar falvak óév-búcsúztató → köszöntő szokása, nevét a → regösének refrénjével szokták kapcsolatba hozni; urálásnak is nevezik. Szereplői a falu legényei, köztük a hégető vagy uráló, aki a szöveget mondja és a → bikát kezeli, egy dobos, aki adományokat gyűjt, egy furulyás és egy ostoros. Esetleg csengettyű és kereplő is szerepel az együttesben. Többnyire lányos házakhoz járnak. A szöveg a búza élettörténetét mondja el a vetéstől kezdve a kész kenyérig. A refrén felszólítja a legényeket, hogy csattogtassák az ostorokat, s kiáltsák: hahó, hahó. A szokás román megfelelőjében valódi ekehúzás (→ ekehúzás, rituális) is előfordulhat, a kísérőszöveg szintén a búzakenyér létrejöttét mondja el epikus formában. – Zeneileg hangszerjátékkal együtt előadott deklamálás. Legzeneibb mozzanata a furulya és dob játéka. A furulya kis hangterjedelmű, gazdag ritmikájú giusto dallamot játszik (motívumok, ill. sorok füzére), a dob ennek ritmusához alkalmazkodik. A deklamálás felfokozott, hangos kiabálás, a szövegfrázisok végének hanglejtése emelkedő. A prózai szöveg tartalmilag adott nyugvópontjainál felszólítás után az összes résztvevő hangos hej, hej kiáltása s a hangszerek zeneietlen lármázása következik. A hejgetés zenei adatainak feldolgozása és a párhuzamos román műfajjal való összehasonlítása csak most van folyamatban (Domokos Pál Péter kutatásai). – Irod. Kallós Zoltán: Hejgetés Moldvában (Népr. Közl., 1958); Dömötör Tekla: Népi színjátszás Európában (Bp., 1966).
Dömötör Tekla–Szendrei Janka
