hozomány, allatura (lat.)
hozomány, allatura (lat.): általában minden (ingó vagy ingatlan) vagyon, amelyet a nő hoz a házasságba a könnyebb megélhetés érdekében. Feudális jogunk szerint csak az az ősi ingó jószág volt hozomány, amelyet a nő a fivéreivel vagy szüleivel való osztozáskor kapott, vagy maga keresett és férjének átadott. Helyi formái, ill. nevei voltak: → kelengye (Kalotaszeg), parafernum (Székelyföld), menyasszonyi ágy vagy menyasszony ládája, → láda, tehát azok a tárgyak képezték a hozomány tárgyát, amelyeket a menyasszony ezekben kapott, kiházasítás, stafírung stb. Kezdetben, néhol századunkig, nem az ágy tartozott a hozományhoz, hanem az ágynak nevezett ágynemű. Az hozományágyat viszont a vőlegény volt köteles adni. Így a palócoknál az → ágyszék elkészítése a vőlegény kötelessége volt; ha nem tetszett neki a menyasszony, az édesapja kényszerült rá. Tiszaigaron a nyoszolyát a menyasszony vitte, de a deszkát a vőlegény adta hozzá. Ugyanígy Szentistvánon is. Az utóbbi helyen ez még 1950 körül is érvényes volt. Nem kapott a nő hozományt és nem is követelhetett, ha szülei akarata ellenére ment férjhez, vagy nem járult hozzá munkájával annak megszerzéséhez. Sok helyen – és hosszú időn át – a hozomány csak egy darab jószágból állt, de rendszerint a szülők vagyoni helyzetével állott arányban az értéke. Néhol a szegényebb családok is rátarti módon gazdagot akartak játszani, és erejükön felül költekeztek a hozomány biztosításáért, a leány kiházasításáért. A hozományt ünnepélyesen vitték a házasságkötés alkalmával a legényes házhoz, ill. ahol a fiatal házaspár megtelepedni szándékozott, és ott közszemlére tették. Válás vagy a nő halála esetén rendszerint pereskedés folyt érte. – A hozomány kezelése és használata a férjet illette, de a feleség tulajdonában maradt, s a házasság megszűnésével őrá vagy örököseire szállt. Ha a házasság folyamán beruházták vagy elhasználták, a házasság megszűnésekor a szerzett javakból kellett pótolni. A hozomány tekintetében az özvegyet → visszatartási jog illette meg, s a férj hitelezőivel szemben elsőbbséget élvezett. (→ még hozományvitel) – Irod. Ortutay Gyula: A szerelem Ajakon a házaséletig (Népünk és Nyelvünk, 1934); Tárkány Szűcs Ernő: Mártély népi jogélete (Kolozsvár, 1944); Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet (Bp., 1946); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszegi kelengye (Népr. Ért., 1970).
Bónis György
