istállóbútor
istállóbútor: a férfiak (ritkábban fiatal házasok) istállóban tartózkodásának, alvásának, ill. társas összejövetelének céljára szolgáló bútor. Az elhelyezésnek vidékenként eltérő, kötött rendje volt, részben eleve istállóbútornak készült, részben szobai bútordarabokból kialakított. – 1. Fekvőalkalmatosság. Alkalmi fekvőhelynek leggyakoribb a jászol vagy a szénatartó. Az állandó fekvőhely leginkább a → dikó vagy → ágyszék, → vacok, újabban priccs (→ heverő), ill. ócska ágy. Helyszűkében a fekvőbútor pilléreit a padlásgerendához szegezték fel, és így a fekvőhely a magasban függött, Ny-Mo.-on előfordult emeletes ágy is. Az Alföld és a Felvidék egy részén szokásos az emelkedő fejrészű fekvőpadka (→ padka, sárágy), ill. támla nélküli pad, mely az egyik szegletben kialakított tüzelőt veszi körül. A sarkokon néha díszesen kiképzett tüzelőoszlop áll, orma esetleg emberfej alakúra faragott (Mezőkövesd). A fekhelyen felöltözve aludtak, gyakran szalma- vagy szénapárnán, pokrócba, rongypokrócba burkolódzva. – 2. Ülőbútor. A → fejőszéken, azaz → gyalogszéken kívül a tüzelőszék lehet alacsony, lécvázas, bekötött ülésű támlás szék, ülőpadka, → zsombékszék, → tőkeszék – 3. Tárolóbútor: → falifülke, → téka, → fogas, → polc, → pipatórium, faszegek és füstölőrács (cserény) a tűz fölött, melyen apróbb szerszámokat is tartottak. A berendezést többnyire falba tapasztott tükör egészítette ki. – Irod. Kóris Kálmán: Matyóföldi tüzelők és szénatartók (Népr. Ért., 1905); Vargha László: A tilalmasi tanyák építkezése (Bp., 1940); Fél Edit: Kocs 1936-ban (Bp., 1941).
Istállósarok takarmányos ketreccel és „ággyal” (Lajosmizse, Bács-Kiskun m.)
Istállósarok tüzelőkkel (Átány, Heves m.)
Istálló belső priccsel (Átány, Heves m.)
Istállóbeli vacok
K. Csilléry Klára
