köszöntő

Teljes szövegű keresés

köszöntő: naptári ünnepek alkalmával énekelt vagy elmondott vers, ill. prózai jókívánságmondó szövegek az ünnep, valamint a felkeresett házigazda és családja köszöntésére. Tágabb értelemben ide tartoznak a társas összejövetelek alkalmával sorra kerülő bordalok, mulatónóták, asztali és pohárköszöntők (pl. keresztelő, lakodalom, pinceszerezés, szüret stb.). Szűkebben azok az alkalomhoz kötött köszöntők, melyeket házról házra járva mondanak el, gyakran adománygyűjtés céljából. Többféle idegen eredetű megnevezése is a szokás üdvözlő, szerencsekívánó és adománygyűjtő jellegére utal. Pl. kántálás (lat. cantare ’énekelni’ szóból), énekkel való köszöntés az elsődleges jelentése, másodlagos a kéregetés, melynek alapja, hogy a kántálásért kisebb jutalmakat szokás adni. Mai jelentése karácsonyi adománykérő köszöntés és éneklés. Főként Erdélyben és É-Mo.-on gyakori megnevezés ( karácsonyi köszöntés). Eredetére nézve régi diákszokás, mely a 17. sz.-ban élte virágkorát, amikor a diákok csoportosan jártak köszönteni névnapon, lakodalomkor, szüretkor stb. A kántálás szokásait a ref. iskolák megszüntették, de tartalmában és formájában hasonló népszokás elnevezéseként máig ismert. Ugyancsak latin eredetű szóval egyes helyeken (pl. Ipoly mentén, ÉNy-Mo.-on) mendikálásnak nevezik a karácsonyi köszöntést (lat. mendicus ’kolduló, kéregető’ szóból). A magyar nyelvterületen a ref. kollégiumok kisdiákját, a legátus kísérőjét nevezték mendikánsnak, aki házról házra járva ünnepi köszöntőt mondott adományok fejében. Szláv eredetű szó a koledálás, amely karácsonyi éneket és adománygyűjtést jelent. Nálunk szűkebb és történeti értelemben elsősorban papok vízkeresztnapi alamizsnagyűjtését jelentette. Tágabb értelemben koledálásnak nevezték azokat a népszokásokat, melyekkel a tanító számára gyűjtöttek alamizsnát ( Gergely-járás, Balázs-járás). A köszöntők alkalmai a következők: a névnap ( névnapi köszöntő), a naptári ünnepek közül elsősorban Márton napja, karácsony ( aprószentek-hordás), újév, farsang ( farsangi köszöntő); a munkaalkalmak közül elsősorban a disznótor ( disznótori kántálás). – A köszöntő szövege lehet énekelt vagy elmondott rigmus; kántor, tanító által írt vagy egyházi, irodalmi eredetű, folklorizálódott vers, egyházi ének stb. ( még: kántálás, húsvéti korbácsolás, húsvéti locsolás, kívánságversek, legátus)
Tátrai Zsuzsanna

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem