kötény, kötő, előruha

Teljes szövegű keresés

kötény, kötő, előruha: legtöbbször téglalap, ritkábban négyzet alakú vagy félkörös (beszegett) textildarab (néha bőr), amelyet a test elülső részére, általában az alsótestet fedő ruhadarab fölé illesztenek és derékon körülkötik madzaggal. Göcsejben elekötő, előkötő néven ismert. Ajakon a bő kötény kerekkötő. Munka közben szennyeződéstől véd. Nagy kultúrtörténeti jelentősége van. – Férfiak többféle mezőgazdasági és ipari tevékenység során viselik máig, a 15. sz. óta többnyire fehér vászonból és kékfestőből. A magyar parasztok kék gatyája a 19. sz. elején szükségtelenné tette a kötényt. A század közepétől a fehér gatyához azonban általánosan elterjedt előbb a fehér vászon, majd a 20. sz.-ban jobbára a kékre vagy feketére festett vászon- vagy gyolcskötény, mely a gatyánál többé-kevésbé rövidebb. Előfordul, hogy kissé derék alá kötik, hogy kiemeljék a jó módot jelképező pocakot. Nadrághoz is vesznek kötényt, ha jószággal foglalkoznak. Díszesebb kivitelben klottból, selyemből kimenőre, táncba is gyakran felvették a gatyához. Nadrághoz ritkább a kötényviselet. A 19–20. sz. fordulóján a színesebb viseletű vidékeken ünnepre kötény is tartozott a férfiak öltözetéhez ( kapuvári viselet); a legdúsabban hímzett a mezőkövesdi matyó népviseletben. – A női kötény története gazdag példatára a dolgozó és uralkodó osztályok kultúrája közti váltakozó irányú kölcsönhatásnak. A 14. sz.-ban már elterjedt az európai parasztviseletben. Ny-Európában a 20. sz.-ig állandó, elmaradhatatlan kelléke a népi ünneplő öltözékeknek is, évszázadokig főleg fehér színben. Ezt az eredetileg gyakorlati szerepű ruhadarabot már a 16. sz. elején finomabb kivitelben polgárasszonyok úgy is viselték, mint a házias erények jelvényét. A reneszánsz úri viseletekben díszítő szerepet kapott. A magyar úri viselet soká fenntartotta ezt a spanyolos divatot, és a 19. sz.-i díszmagyar ruhának is fontos darabja maradt a kötény. A parasztviseleteknek pedig annyira állandó eleme, hogy a szoknya eleje, amelyet rendszerint kötény fed, hitványabb anyagból készült a többi részénél. Halott nőkre mindig adnak kötényt. – A kötényszínek koronként és tájanként különféle jelentéstartalmak hordozói is. Színes ruhákhoz is legtöbbször fehér, fekete vagy kék; kimenőre és templomba gyakran más, a szoknyától rendszerint elütő színű karton vagy selyemkötényt vesznek fel. A 20. sz. elején a városiasodó öltözetekben helyenként a kötény a szoknyával azonos, pl. székelyeknél fekete-vörös, csíkos gyapjú- vagy pamutkelme. A Sárközben virágos selyem, esetleg kasmír; de újabban gyakoribb, hogy vagy teljesen fehér, vagy teljesen fekete az ünnepélyes öltözék; azonos a szoknya, az ujjas és a kötény. Helyenként, pl. a Felföldön, lakodalmi főzéskor egy színes, gyári kelméjű kötény fölé szoktak kötni egy másik, háziszőttes fehéret. Piacozók kötényén a 20. sz.-ban gyakori a zseb. – Másodlagosan maga a kötény is szolgálhat teherhordásra és hasonló célokra. A női kötény a 19. sz.-ban többnyire olyan hosszú, mint a szoknya, de Göcsejben, Hetésben kissé hosszabb, míg a 20. sz.-ban 1–2 tenyérnyivel rövidebb is helyenként. – Formailag a férfi- és női kötények hasonlók, főként a munkához viselt vászon vagy pl. rongyszőttes (ÉK) kötények. A férfiaknál több a régiesebb alak. A fő típusok aszerint, hogy mekkora testfelületet fednek: keskeny kötény, bő kötény és melles kötény. – A keskeny kötény (többfelé surc) északon: szakács(ka); elöl (esetleg hátul) középen 40–80 cm széles függőleges sávban fedi a ruhát. Többnyire ráncolatlan, egy szél kelméből áll, és felső sarkainál kissé beljebb, a derékvonalra merőlegesen varrják rá megkötőit, a sarkoknak szabad játékot engedve. Lehet bővebb, de keskenyre ráncolt. Férfiak mindig keskeny kötényt viselnek, esetleg egyik alsó sarkát féloldalt felhajtva (Ny-Dunántúlon ez ünnepélyes is, kapuvári viselet). Nőknél a bő kötény mellett ez is egyik változat. A ráncolatlanra fent néhány bevarrást is szoktak tenni. A 20. sz. közepe felé helyenként az alját kissé felkerekítették vagy egészen félkörösre szabták, körül fodorral. A ráncolt női keskeny kötény derékpántja lehet hátul kapoccsal záródó. Bekötött aljú ujjas mellett érvényesül a külön ráhúzott szalagcsokor. Archaikus, balkánias a házi gyapjúszőttes női keskeny kötény színes, többnyire keresztirányú csíkozással. Minthogy a szoknyánál korábbi viseletelem, szokás közvetlenül a hosszú ingre ölteni, gyakran hátul is felkötve egy második kötényt (két katrinca vagy egy katrinca és egy fota). Keleti és déli magyar és nemzetiségi csoportoknál fordul elő. – Bő kötényt csak nők viselnek. Kétoldalt is, sőt esetleg (részben) hátul is beborítja a ruhát a bő kötény. Kettő, ritkábban másfél vagy három szél kelméből varrják. Néha egyetlen, 1–2 m hosszú, keresztben vett darabból áll. Közvetlenül ing fölé is kerülhet mint kezdetleges összevarratlan szoknya. Mint egy további vastagító réteg, fokozza a bő és sokszoknyás viseletek hatását. Ingvállal szokott együtt járni. Anyaga könnyebb kelme: gyolcs, kékfestő, tüll, klott stb. Gyakran fekete alapon gyári díszekkel. A palócoknál ennek neve kecele. Máskor fehér, dísze szőttes vagy hímzett: ilyen a palóc ganga ( Karancs vidéki viselet). Az egyes szélek összevarrásában fehér kötényen fehér, feketén tarka díszöltéseket, csipkebetétet alkalmaznak a gazdagabb népviseletek. Szegélydísz a bő köténynél ritka. A bő kötény általában ráncolt: néha korccal összehúzós (D-Duna mente, Baranya m.), gyakoribb azonban rögzített ráncokkal, szélesebb-keskenyebb derékpánttal. Régebben apró álló ráncokkal, újabban levasalt nagyobb ráncokkal készül, akár a szoknyák. Az alja néha fodrosan toldott. Az európai viselettörténetben a keskeny kötény megelőzte a bőt, a 14. sz.-tól kezdve a 18. sz.-ig az volt a gyakoribb, míg a bővebbek háttérbe nem szorították. Később újra keskeny lett a divatos. Több parasztviseletünkben (Erdélyben és az Alföldön is) a 19. sz.-ban jellegzetes bő kötényt a keskeny kötény (újra) felváltja, amikor az ujjas blúzfélék jönnek divatba az ingváll helyett; délen hamarabb, északon később. Itt a legbővebb a kötény, és párhuzamosan viselik keskeny köténnyel: alkalmak szerint vagy felváltva, vagy a bő kötény védelmére, ill. elfedésére eléje kötik a keskenyet. A hamarabb polgárosuló dunántúli vidékeken az I. világháború után a keskeny kötényt újra bő váltotta fel, már az ujjasokhoz. – A melles kötény többé-kevésbé a mellet is takarja. Legtöbbször a mellrész felső sarkaira varrt pánttal hátul a nyakon is megköthető, ill. a nyakra akasztható vászon vagy kékfestő kötény. A falusi iparosok terjesztették el a 20. sz. közepén aratáshoz, jószágetetéshez, főleg férfiak körében. Szórványosan ünnepi is lett. A gyermekeké lehet csupán kantáros, Kalotaszegen hátulgombolós mellény képezi a kötény felső részét. – A kötény díszíthető saját anyagában is: a gyolcsot a 19. sz.-ban mángorlással fényezték; a hajtogatásnyomok is díszül szolgálhatnak, a vászon szélét kirojtozhatták. Selyem kötényre külön kötnek selyem rojtot (matyó viselet, sárközi viselet). Az élénk színű, hason előrehozott keskeny pántlika vagy a nőknél sokszor széles, elöl vagy hátul hosszan lelógó, virágos megkötő szalag is ékesít. A kötény széleit kiképezhetik cakkosan, karéjosan, vagy varrhatnak rá fodrot, szalagszegést. Felületét különféle foltelosztásban szövéssel, hímzéssel, rátéttel szinte falvanként helyi jellegűvé alakíthatják, elsősorban a női darabokat. – Irod. Šmirous, K.–Šotková, B.: Volkstrachten in der Tschechoslowakei (Prag, 1956); Varga Marianna; Sóagárdi „kenyett kötény”. Sióagrádi „röndbe szedett” szoknya (Népr. Közl., 1956); Egyed Edit: Három évszázad divatja (Bp., 1965); Thiel, E.: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Gáborján Alice: Magyar népviselet (Bp., 1969).

Mintázva szőtt és két soron rojtozott keskeny kötény (Őrhalom, Nógrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Hímzett aljú keskeny kötény (Bogács, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Fekete klott alapon, túlnyomóan piros rózsákkal és „gyöngyvirággal” hímzett kötény (Szécsény vidéke, Nógrád m., 19. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum
Horváth Terézia

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages