kendermunka
kendermunka: a termelt → kendernek házilag, hagyományos módon és eszközökkel vászonneműekké való feldolgozása, amit szinte kizárólag a parasztcsalád nőtagjai végeznek. (A házilag elkészített fonalat csak egyes helyeken adták át megszőni a → takácsnak). A beérett kendert kézzel szaggatják ki a földből (→ kendernyövés), majd áztatják (→ kenderáztatás), hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak. Szárítás után törik (→ kendertörés) és tisztítják a kendert, ezáltal az összetört fás szilánkok (→ pozdorja) eltávolodnak a hasznos rostok közül. Majd következik a → kenderpuhítás, végül pedig a gerebenezés (→ rostfésülés). A teljesen tiszta rostokat lehet fonni (→ fonás). A kész fonalat motringokba rendezik és lemérik a → motollán, aztán mossák (→ fonalmosás), szárítják és gombolyítják (→ gombolyító). Végül a szövéshez való előkészületként következik a → fonalfelvetés, majd a láncfonalak → szövőszékre való felhelyezése és ezután a tkp.-i → szövés. – A magyarság a honfoglalást megelőző időben is ismerte már a kendert és értett ennek feldolgozásához. A rostanyag kikészítéséhez használt akkori eszközkészlete és technológiája alig különbözött a legutóbbi időkben is alkalmazottól (→ kendertörő, → tiló, → törőszék, → kenderdörzsölés, → szöszcsávázás), csak éppen nem gerebenezte még a rostot. A fonással kezdődő fonalmunkák recens eszközei (→ guzsaly, motolla, gombolyító, fonalfelvetés, szövőszék) viszont honfoglalás utáni szláv hatást is mutatnak. – A kendermunkának jelentős gazdasági szerepe volt az önellátásra törekvő parasztcsaládok háztartásában. Bár a kendernek hagyományos módon és eszközökkel való feldolgozása rendkívül idő- és munkaigényes (egy m vászon előállítása a családnak átlag 24–28 munkaórába került!), ennek ellenére a parasztcsaládok zöme századunk első felében is még intenzíven foglalkozott vele. A kendermunkára fordítandó idő 80%-a téli hónapokra esett, amikor a parasztgazdaságban szünetelt a mezőgazdasági munka. Az egyébként hasznosítani nem tudott téli idő a kendermunka során jelentős értéket termelt: kielégítette a család és a gazdaság textilszükségletét. A kendermunka gazdasági jelentősége mellett fontos volt társadalmi szerepe is. Az egykor országszerte általános → fonók, ill. főleg a Tiszántúlon szokásos dörzsölők a lányok és legények találkozóhelyei és a közös játék, a mesélés, a szórakozás fontos társadalmi intézményei voltak. – Irod. Ébner Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon (Népr. Ért., 1927); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: Minőségi csoportok, mennyiségi egységek és a fonalrendezés számolási rendje a kenderfeldolgozásban (Ethn., 1950).
Szolnoky Lajos
