kicsapás
kicsapás: fenyítő és megszégyenítő, általában mellékbüntetésként alkalmazott intézkedés volt, amelyet úgy hajtottak végre, hogy a bűnösnek talált és elítélt személyt övig mezítelenül a piacra kísérték, útközben a helyi szokásnak megfelelően gúnyolták, becsmérelték (→ szalmakoszorú), szénát kötöttek a fejére stb., majd – leginkább a → pellengér mellett – megseprűzték és tudtára adták, hogy a helység területéről örökre ki van tiltva, vagy pedig a hóhér egyenesen a határig (sokszor a származási helységig) kísérte és közben korbácsolta (→ korbácsolás), vesszőzte. A kicsapás gyakori nevei: kikísérés, kitiltás, kitoloncolás, kiutasítás, kizsuppolás. A helytartótanács mellékbüntetésül rendszerint hazatoloncolást írt elő. A kicsapásra vonatkozó intézkedés sok esetben nemcsak a bűnös személyt, hanem közvetlen hozzátartozóit is érintette. Ilyen büntetést alkalmaztak a parázna nők (→ pacalvetés), a kerítők, a tolvajok vagy lopással alaposan gyanúsítottak, hamis okiratot használók, a makacs ellenszegülők, a házalók ellen. – Irod. Csánk Béla: A jog tükröződése a köznyelvben (Bp., 1943); Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686–1708 (Bp., 1962).
Tárkány Szücs Ernő
