kommunikáció

Teljes szövegű keresés

kommunikáció: az angolszász szociológiai szakirodalom kifejezése az emberi társadalomban megvalósuló közlési folyamatok megjelölésére. A fogalom eredetét tekintve a híradástechnikából került át a társadalomtudományok területére. A séma:
R
Feladó
 
 
 
Címzett
 
 
 
Kódolás
Közlemény
Dekódolás
 
Ahol a küldő, az információ forrása valamilyen formába önti (kódolja) közlendőjét (a közleményt) és valamilyen közvetítő csatorna segítségével eljuttatja a befogadóhoz (a címzetthez), aki megfejti és ezáltal megérti (dekódolja) az üzenetet. A kultúra jelenségeinek kutatói már a harmincas években eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a társadalmi viselkedés minden egyszerű aktusa, minden kulturális jelenség kommunikációt tételez fel, kommunikáció eredményeként jön létre. Abból indultak ki, hogy a közösségben élő ember soha sincs olyan helyzetben, hogy ne kelljen viselkednie. Az egyén viselkedését bizonyos kulturálisan jóváhagyott minták ( kulturális minták) szerint szervezi meg, ehhez bizonyos számú információra van szüksége, amelyhez csak a hatékony kommunikáció útján juthat hozzá. Ilyen értelemben nemcsak a viselkedés, de a kommunikáció mintáiról is beszélhetünk. Ilyen kommunikációs minták a nyelvi kommunikáció jellegzetességein kívül a különböző kultúrákban a gesztusok, a testtartás, az ülésrend, a távolságtartás, a hír- és jeladás, a köszöntésformák stb. eltérései. Mo.-on csak a legutóbbi években indultak meg az ilyen irányú kutatások az etnográfia területén. – Irod. Hoppál Mihály–Voigt Vilmos: Kultúra és kommunikáció (Ethn., 1969); Szecskő Tamás–Szépe György: Nyelv és kommunikáció (Bp., 1969); Hoppál Mihály: Egy falu kommunikációs rendszere (Visonta) (Bp., 1970).
Hoppál Mihály

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem