lélek
lélek: fogalma a magyar → népi hitvilágban több, különböző korú képzetből tevődik össze. A lélek szó finnugor eredetű; rokonnyelvi megfelelőinek jelentése ’lélegzet’. A közelmúltban még fellelhető és egymástól több-kevesebb világossággal megkülönböztethető lélek-képzetek a következők: 1. lélekzetlélek (lélek, pára, lehellet néven, ill. történeti adatok tanúsága szerint a lélek szót ’lélegzet’ értelemben is használták). Alapja az a tapasztalati tény, hogy amíg él az ember, lélegzik – halálakor az utolsó lehellettel „kileheli lelkét”, „kiadja lelkét”, „kiszakad belőle a lélek”. E lélek a testtel szoros kapcsolatban van, akinek testéből eltávozik, az meghal. Szórványosan ismert a léleknek vérrel való eltávozására vonatkozó hit, amely szintén a lélek életfunkcióként való felfogására vall, és feltehetően elvérzéssel kapcsolatos halálnemekből nyerte eredetét. – 2. A szabad lélek (árnyéklélek, képmáslélek): a testtől átmenetileg függetlenedhet; a hit szerint alvás idején eltávozik a testből, majd ébredéskor visszatér. Távozáskor dongó vagy fehér egér alakját is öltheti. Fogalma szórványos történeti adatokból (→ boszorkányperek) és hiedelemtörténetekből ismert. E sokszor félig tréfás történetek azonban – legalábbis a 20. sz.-ban – már nem mutatják a szabad lélek képzetének elevenségét. A „hálni jár belé a lélek” kifejezés feltehetően e lélek-elképzelésre utal. A magyar néphit nem ismeri sem testben elfoglalt székhelyét, sem mibenlétét. Intenzívebb ismeretének területein általában a test árnyékszerű képmásának képzelik el, és a test különböző részeiben székelhet (fej, arc, homlok, hát stb.). Önálló magyar terminusa nem ismeretes (megkísérelték a fogalom vogul terminusát a magyar → íz szóval kapcsolatba hozni –, ez az összefüggés azonban egyelőre nem kellően bizonyított). A szabad léleknek szerepe van a sámánhitű népek körében (→ samanizmus). – E kétféle lélek-elképzelést magában foglaló, dualisztikus lélek-felfogás igen régi, és a mai Európában már csak igen csökevényes formában lelhető fel; ill. dominál a léleknek mint lélegzet-léleknek a felfogása. A lélekre vonatkozó egyházi tanítás – mint a fentieknél differenciálatlanabb – nem befolyásolta e lélek-képzetek mibenlétét; az az általánosan elterjedt hit azonban, hogy a magzat félidős korában „kapja lelkét” (vagy az „isteni szikrát”), feltehetően ezzel függ össze. A test-lélek dualizmusának egyházi tanítása egybeolvadt a test-lélegzetlélek dualizmusával, ill. fenntartotta azt. (Isten „lelket lehelt” az első ember testébe.) – 3. A halott lelkére vonatkozó, egész Európában a legutóbbi időkig elterjedt hit nincs pontos korrelációban a fentiekkel; több, egymás mellett élő, különböző korú képzet gyűjtőfogalma, amelyek közül némelyik összefügg a lélegzet-lélek vagy a szabad lélek képzetével. E hit részint a halotti szokások hagyományos rendjébe tartozó gesztusok, cselekmények magyarázataiként él, részint a visszajáró halottal vagy a → halottlátók túlvilági életre vonatkozó tudósításaival foglalkozó hiedelemtörténetek tartozéka. Nehezen dönthető el, hogy az egyes elemek közül melyeknek volt eleven hiedelem-hátterük, melyek voltak a magyar népi hitvilág tényleges részei. Ezek a különböző megnyilvánulási formákban jelentkező elemek a következők: A halálesettel kapcsolatos ablaknyitás (→ halál) magyarázata (a kiszálló léleknek csinálnak szabad utat) a halott lelkének lélegzetlélekként való felfogására vall, ugyanakkor általános az a hit, hogy a halott még halála után egy darabig érzékeli a körülötte levő dolgokat, sőt egy szórványadat szerint jóllakik a virrasztóban (→ virrasztás) körülötte fogyasztott ételek párájából; tehát a holttest csak bizonyos életfunkciókat vesztett el, másokat megtartott. Ez és a → halott etetésének mindazok a formái, amikor a még jelenlevő, felravatalozott halottat látják el étellel-itallal, a halottnak élő holttestként való elképzelésére vallanak. E hit feltehetően megelőzte a halott lelkének bármiféle elképzelését, de több-kevesebb intenzitással továbbélt a meghalt test – továbbélő lélek dualisztikus elképzelése mellett. Talán szintén e felfogásra vall az az általánosan elterjedt hit, hogy a terhes halott megszüli gyermekét a koporsóban. A → halotti melléklet szokásának eredete szintén az élő holttest elképzelésben keresendő, a mai Európában azonban már elsősorban → túlvilági szükségletek fedezéséről van szó; a túlvilággal kapcsolatos elképzelések pedig világosan a halottak ott-tartózkodó árnyéklelkére utalnak. – Szintén az árnyéklélek képzetén alapszik az az egész Európában általánosan elterjedt hit, hogy a lélek a halál beállta után egy ideig a holttest közelében tartózkodik. A lélek végleges túlvilágra távozásának különböző időpontjai ismeretesek: a temetés napja, következő haláleset – addig őrt áll a temető kapujában –, 3 nap, 1 hét, 2 hét, 6–7 hét, 30 nap, 40 nap stb. Európa minden részén – a magyar nyelvterületen is – egyidejűleg több határidő ismert. A halotti szokások némelyike éppen a lélek végső eltávoztának hitével összefüggésben kapcsolódik e dátumok valamelyikéhez; máskor ezek csak mint a szokáscselekmények hagyományos időpontjai ismertek. A magyar nyelvterületen ezekhez az időpontokhoz a következő cselekmények, előírások és tilalmak kapcsolódnak: míg ez az idő le nem telik, a halott holmiját rendben kell tartani, nem szabad használni, értékesíteni, elajándékozni. Nem szabad a ház elé vizet önteni, mert leforráznák az ott-tartózkodó lelket. A léleklátó nem tud a halottal beszélni, mert az még nincs a túlvilágon. A ház körül tartózkodó lélek jelenlétét különböző módokon, főleg zajkeltéssel jelzik. Ezekhez az időpontokhoz kapcsolódik a magyar nyelvterületen ismeretlen, főleg DK- és K-Európában általánosan elterjedt emléktorok (→ halotti tor) tartásának szokása, valamint a → gyász időtartama is. Mindezekkel egyidejűleg általános hit volt, hogy a halott ebben az időszakban még visszajárhat (pl. temetés utáni első éjjel visszajön a szállást megköszönni, ezért ételt kell neki készíteni). A → visszajáró halott hite eleven volt még a 20. sz.-ban is; hiedelemtörténeteknek is igen kedvelt témája. A visszajárás legáltalánosabb módjai, ill. jelei: az álomban való megjelenés, a zajkeltés (edények csörömpölése a polcon, zörgés a padláson), tárgyak elmozdulása (pl. vödör füle felemelkedik); de mindezen, az árnyéklélek képzetkörébe sorolható jelenségek mellett ismert a testi valóságban megjelenő, sírjából kikelő halott alakja is. A végleges eltávozás időpontja sok helyütt a halott utolsó vendégül látását jelenti. A temetkezési szokások hagyományos rendjébe tartozó, a visszajárás megakadályozását célzó szokások (→ halott kivitele) hiedelemháttere magának a visszajárás hitének tényén túl nem világos. Általános hit, hogy a visszajárást megelőzendő, ill. megszüntetendő, a halott halottlátó útján vagy álomban közölt kívánságait teljesíteni kell. Ezek általában életében teljesítetlen tartozásának kifizetésére vagy valamilyen neki hiányzó dologra (ruha, élelem, használati tárgyak) vonatkoznak. (→ még: animizmus, → halotti szokások, → kísértet, → vámpír) – Irod. Szendrey Ákos: A magyar lélekhit (Ethn., 1946); Paulson, Ivar: Die primitiven Seelenvorstellungen der nord-eurasischen Völker (Stockholm, 1958); Lixfeld, Hannjost: A Guntram-monda Paulus Diaconusnál (AT 1645A) (Ethn., 1970).
Pócs Éva
