lakodalmi tisztségviselők

Teljes szövegű keresés

lakodalmi tisztségviselők: azok a személyek, akik a házasságkötés szokáskörének lebonyolításában részt vesznek. A következő tennivalókban segédkeznek: A házasságkötés az egyházak, majd 1894 óta az államhatalom által előírt formaságainak végrehajtása; a házasságkötéshez kapcsolódó szertartásos, korábban jogi és társadalmi jelentőségű, ma már csak a lokális társadalmak által formálisan elvárt cselekmények; a szokáskör rendezvényeinek, elsősorban a lakodalomnak szervező és gyakorlati munkái. Ők a házasságra lépők kíséretét jelentő násznép vezetői. (Ennek a kíséretnek a korábbi századokban biztonsági jelentősége is volt, ezért nélkülözhetetlenné vált az akció sikeres végrehajtásához.) Mivel annak a társadalomnak reprezentánsai, amelyben a házasulandók élnek, tisztségvállalásuk egyben a társadalom egyetértésének kifejezője. Az új pár szerencséjét, boldogságát biztosító mágikus eljárások elvégzése is rájuk hárult. még: búsanya, búsapa, gazdasszony, hazai leányasszony, kunkapitány, lakodalmi gazda, menyasszony, násznagy, násznép, nyoszolyóasszony, örömanya és örömapa, pozovics, vőfély, vőlegény. – Irod. Cserei Farkas: A magyar és székely asszonyok törvénye (Kolosvár, 1800); Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866); Strausz Adolf: Bolgár néphit (Bp., 1897); Szendrey Ákos: Lakodalmi szokások gyűjtése (Bp., 1956); Györgyi Erzsébet: Házasságkötés és szokásköre a bukovinai székelyeknél (Népr. Közl., 1962); Heikinmäki, Maija-Liisa: Die Gaben der Braut bei den Finnen und Esten (Helsinki, 1970).
Györgyi Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages