mezőségi hímzések
mezőségi hímzések: az erdélyi Mezőség északi felében lakó magyar népcsoportok munkái. Párna- és lepedővégeken, kis és nagy abroszokon és kendők végein találhatók. (Az öltözet darabjai közül a bőrruhák hímzettek.) Kender- és pamutvászonra egyaránt varrták. Hímzőfonaluk a pamut, a szőr, a bolti gyapjúszál és a kendercérna. Túlnyomóan egy színnel dolgoztak: pirossal, bordóval, feketével, különleges rendeltetésű tárgyakon (amilyen a → koporsófedő ruha) sárgával. A kék-piros-fehér, kék-fehér, fekete-fehér ritkább, mint pl. a Maros mentén. A több szín helyett sokféle öltésforma fölhasználásával teszik változatossá a munkákat. Itt is egymás mellett él párhuzamosan a szálszámolás után készült és a szabadrajzú munka. Az előbbit → szálánvarrott öltéssel, → keresztöltéses és vagdalásos-laposöltéses technikával valósítják meg; az utóbbinál egyaránt éltek a → laposöltéssel, a → száröltéssel, a → Margit-öltéssel és a → láncöltéssorral. A láncöltéssel, esetleg száröltéssel keretezett Margit-öltéssorokat → mezőségi öltésnek szokás nevezni. A mezőségi himzéseknek nincsenek kiérlelt, megszámlálható mintaváltozatai, mint a legtöbb hímzőcsoportnak. Községek, ill. községcsoportok szerinti dialektusai vannak: Válaszúton a geometrikus vagdalásos-laposöltéses munkát kedvelték, Mezőkeszűn–Palatkán, Buzában–Feketelakon stb. a szabadrajzú munka eltérő változatait. Mintakincsükben, mint eszmei készletben, megtalálható az országos mintaanyag jelentős része, ám megjelenítésük jóformán minden esetben egyéni. A varró minden darab készítésekor mintegy újrateremti a mintát kedve, igénye, ízlése, találékonysága szerint és teszi oldottá, kötöttebbé, lazábbá-tömörebbé, állóvá-mozgóvá. Jellemző kompozíciói: a koszorús minták, amikor virágos-leveles köröket helyeznek egymás mellé; az egymásba fonódó kettős fűzéres minták, melyek ugyancsak koszorúkat alkotnak; a hullámindás minták, melyeknek öbleiből mindkét oldalra virágok ágaskodnak; a vízszintes tengely mellett tükörképszerűen kettős hullámvonallal tagolt minták, amikor a hullámok öblei több-kevesebb távolságra vannak egymástól; továbbá a talppal szembefordított virágvázas minták számos változata (tekergő virágindákkal, melyek kitöltik az egész párnavéget), a fekvő S-ek sora; az erőteljes hulláminda, amelyhez két oldalról szerény rozetták és liliomok csatlakoznak vékony szárral. A vékony szár egyébként nem sajátja a mezőségi himzéseknek, sőt nemegyszer éppen a vaskos szárakról ismerhetjük azt fel. Megtalálhatjuk a szerény virágtöveket akár szívből, akár edényből indítva, melyeknél a vaskos szárakból adódó merevséget a köréjük helyezett pontsorok próbálják lazítani. Maga a mintaszerkesztés is sajátos: a mezőségi himzéseknek gyakran nincs pereme, záróvonala. Ha mégis alkalmazzák ezt a beosztást, akkor a középmező igen széles és a peremminta jelentéktelen, esetleg csak egy zegzugos vonal. A mezőségi himzések legtöbb ismert példánya a múlt századból, a század végéről való. Nem olyan jelentősek a vidék vászonkultúrájában, mint a sokkal nagyobb számú igen változatos szőttesek. Sokszor, csak kísérői a szőttesnek, mint pl. azoknál a halottas lepedőknél, amelyeket készítőjük csak két keskeny végén volt képes a szövőszéken díszíteni, két hosszanti oldalára tűvel varrta a díszítményeket. A halotti pompának, a ravatalnak elengedhetetlen kellékei a varrott lepedők, a halottas párna már lehet szőttes is, varrottas is. A felvetett ágyon virágkorában sem volt minden párna varrott héjban, a szőttes párnák közt csupán lazításul szerepelt néhány. A mezőségi himzések sajátos csoportjai a → széki hímzések. – Irod. Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Ismeretlenebb erdélyi magyar hímzéstípusok (Népr. Ért., 1941); Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések (Kolozsvár, 1943).
Párnavég gyolcson, hullámdíszes minta között rozetták sorával (Mezőkeszü, v. Kolozs m., 20. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum
Halottas lepedő hímzésének részlete (Mezőkeszü, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Halottas lepedő hímzésének részlete (Mezőkeszü, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Fél Edit–Hofer Tamás
