monológ <gör. mono-logosz ’egyedül mondott’, ’magányos beszéd’>
monológ <gör. mono-logosz ’egyedül mondott’, ’magányos beszéd’>: az irodalmi, népköltészeti ábrázolás egyik eszköze, a mű szereplőjének vagy előadójának szájából elhangző nyilatkozat, amely önmagához, esetleg a jelenlevő hallgatókhoz szól. Kétszemélyes megfelelője a → párbeszéd. A monológ a népköltészetben ritkább, mint az irodalomban; elsősorban a líra jellemzője, ahol a szerkezet egészére is kiterjedhet, míg az epikában és a drámában inkább betétként szerepel. Állandósult → formula (-Jaj, Istenem, mit csináljak: Szaladjak-e vagy megálljak?...) és gondolatalakzat (→ gondolatritmus, → párhuzam stb. formáját is felöltheti. A népdalok lírai csoportjai (→ keserves, → rabének, → siratóének, → szerelmi dal stb.), ill. minden első személyes típusa az egész szerkezetre vagy annak nagyobb részére kiterjedő monológnak tekinthető (-Ha én rózsa volnék, Hamar elhervadnék; Senki rám nem nézne, Senki nem szeretne...), melyből megismerjük a lírai hős érzelmeit és gondolatait. A balladák között ritka az ilyen típus (pl. -Hej, páva; hej, páva; -Zöld Marci stb.); olykor csak egyetlen sorra korlátozódik a hős közvetlen nyilatkozata (-A, gondolá ő magába: A hetedik én leszek ma!... Molnár Anna), de általában terjedelmesebb s rendszerint kérdés, felszólítás vagy felkiáltás (-Jaj, mért nem hallgaték Legényim szavára?... Bíró Máté; -Leányok, leányok, rólam tanuljatok!... Halálra táncoltatott leány) formájában hangzik el. A monológ balladai betétként a tartalmilag hangsúlyosabb helyeken fordul elő, így a kezdetén (-Nem szoktam, nem szoktam Hajnalba felkelni... Nagy hegyi tolvaj), fordulópontján (-Istenem, Istenem, én édös Istenem, Hát én lelkös lévén, hogy hagyám gyermekem?... Budai Ilona) és végén (Eltemetnek a némöt agarak, Mögsiratnak az erdei vadak... betyárballada). A moralizáló énekes monológja is rendszerint befejezésül hangzik el (-Átkozott az apa, Hétszerte az anya, Ki egyetlen lányát A bálba bocsátja!... Sári bíróné). – Szerkezetük egészét tekintve majdnem teljes egészükben monológnak vehetők az → élménytörténet, a → hazugságmese (AaTh 340–349.), az → „igaz” történet, a → vőfélyvers, valamint a → hiedelemmondák egyes csoportjai is. A mesékben inkább a lakodalmi, első személyben elmondott monológ szerepel betétként. A népi színjátékok (→ népi színjátszás) szereplői nem feltétlenül párbeszéddel kapcsolódnak, egymást monológok sorozatának elmondásával is válthatják (betlehemi három király stb.). – A félnépi monológ egyik típusa a vénlány-panasz: eredetileg a latin nyelvű iskoladrámák felvonásközi, magyarul elhangzó gúnyverse volt, később bejutott a (főként lakodalmi) népköltészetbe is. A pártában maradt vénlányok házasodási szándékát gúnyolja ki. – Irod. Küllős Imola: A 17. századi kéziratos lakodalmi és szerelmi költészet folklór műfajai (kéziratos szakdolgozat, ELTE Folklore Tanszék, Bp., 1968).
Katona Imre
