rakodómunkás

Teljes szövegű keresés

rakodómunkás: különféle szállítóeszközökkel (uszály, vasúti kocsi, teherkocsi, tehergépkocsi stb.) fuvarozott áruk és anyagok ki- és berakását végző alkalmi bérmunkás. Ismertebb köztük a zsákoló. Úgyszólván csak az uszálynál dolgozó rakodómunkásról tudunk bővebbet, holott több tucat specializált foglalkozási ág alakult ki. A hajózási rakodómunkások egy része a gépesítés, lovas vontatás miatt átszakosodott hajóvontatókból lett. Egyébként is igen változatos és egyben változékony összetételű munkásréteg volt. A századforduló idejére nagyobb kikötőkben (Szeged, Szolnok stb.) e rakodómunkán belül is megfigyelhető a továbbszakosodás folyamata. Az oda-vissza, ill. a félútra történő fuvartól függően a rakodómunkások elutaztak a hajóval vagy a kikötőben várták meg a szállítmányt. A búzát általában helybeli zsákolók rakták ki és be, az ömlesztett szállítmányt (pl. homokot) pedig kubikosok. (A zsákolók külön napszámosokat is fogadhattak a hajóba beszivárgó víz kiszivattyúzására, a kubikosok pedig ún. homokos csikókat a talicska vontatására.) A rakodómunkák zöme eleinte napszámban ( napszámosmunka), később inkább szakmányban ( szakmánymunka) (súly, űrtartalom stb. szerint) történt. Tömeges teheráru ki- és berakását kitűnően szervezett bandákban végezték, ezeken belül ésszerű munkamegosztást és váltott pihenést biztosítottak maguknak. Hasonló munkamegosztással dolgoztak a kikotrott iszapot szállító sárhajó rendszerint kubikosokból álló rakodómunkásai is. A mező- és erdőgazdaságokban, továbbá bányákban, gyártelepeken és a nagyobb földmunkákon is többféle keskeny vágányú vasutat használtak; az ilyen csillés- és lórés (lowry) munkákon rendszerint kubikosok dolgoztak. Munkamódszereik nagyjából megegyeztek a kordérakókéval. A rakodómunkásokat megtaláljuk a téglagyári és a fatelepi munkások között is, bár őket éppúgy számíthatjuk építőmunkásoknak, mint erdőmunkásoknak. Az erdei fakitermelés szakosodása során is kialakult az anyagmozgatás munkaköre, ez is azonban inkább szállító, mint rakodómunka. A malmi zsákolókon kívül nem ismerjük eléggé az egyéb rakodómunkások életét és munkáját. A hagyományos mezőgazdasági munkákon (aratás, cséplés stb.) belül pedig a rakodómunkák általában nem váltak hivatásos jellegűekké. ( még: hordár) – Irod. Katona Imre: Átmeneti bérmunkaformák (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914. II., Szerk. Szabó István, Bp., 1965).
Katona Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem