szentelmények
szentelmények: a r. k. egyház szentelményei a népi hitvilágban mint → mágikus tárgyak játszottak jelentős szerepet, elsősorban a r. k. lakosság körében. Ennek alapja az a tény, hogy a szentelmények az egyházi használatban is olyan tárgyak és dolgok, amelyek a → szentelés vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve természetfeletti célokra alkalmasak; tehát az egyházi életben rokon funkciót töltenek be (többek között gonosz szellemek távoltartása, földi javak védelme természetfeletti úton stb.). Az egyházi szentelmények a középkorban a mindennapi élet minden területére, szükségletére kiterjedtek, sok régebbi, kereszténység-előtti hagyományt is magukba olvasztva (így pl. kereszténység-előtti gyökerei vannak a tűzszentelésnek, gyertyaszentelésnek). – A népi hitvilágban is szerepet játszó, legfontosabb egyházi szentelmények a → szenteltvíz, a gyertya (→ gyertyaszentelő), az alma, a → barka, a → tűz, a búza és bor, valamint a → húsvéti szentelt ételek. Ezek majd mindegyike – egyéb funkciói mellett – szinte univerzális hiedelemtárgy volt: a vihar elhárításában, a szántóföld, gyümölcsfák termékenyebbé tételében, a gyógyászatban stb. egyaránt szerepet kaptak. Az alma és a bor speciálisan a torokbetegségek megelőző szere lett; a szentelt gyertya pedig a súlyos betegek, haldoklók kínjait könnyítette. A → nagyszombaton szentelt tűzről, ill. a róla gyújtott ágakkal volt szokás újra meggyújtani az előzőleg kioltott tűzhelyeken a tüzet (→ új tűz). Kisebb jelentőséggel sok egyéb szentelmény is ismert volt (pl. a Dunántúlon Benedek napján szenteltetett hagyma és zsír; az Alföld több helyén → Sarlós Boldogasszony napján szénát, füvet, kukoricaszárat szenteltettek; → Nagyboldogasszony napján sok helyen füvet stb. – ezeket többnyire gyógyításra használták). A szentelmények múltbeli fontos szerepére és a hathatóságukba vetett komoly hitre vall a „népi szentelmények” elterjedt volta. Pl. A Márk napi → búzaszentelésre sok helyütt szokásban volt „titokban” (pl. zsebben) zöldségmagvakat vinni, ezek ily módon a hit szerint jobb minőségű vetőmagvakká váltak. A régi sírból kiásott koporsószeget egy szórványadat szerint hétszer szenteltették meg (hét ünnepen vitték el titokban a templomba), hogy mint rontáselhárító szer (→ rontás elhárítása) hathatósabb legyen. Hasonlóképpen „népi szentelmény” jellege van a búcsúba elvitt tárgyaknak: pl. erdélyi adatok szerint az ilyen csengettyűvel szívbajos beteget gyógyítottak vagy a virágcsokot a beteg gyerek fürdővizébe tették stb. A szentelményhez hasonló szerepe volt az úrnapi „sátor”-ból (→ úrnapja) származó → füveknek, virágoknak (sokféle betegség gyógyszereként használták fürdővízbe téve vagy füstölőszerként), valamint a legkülönfélébb → templomi, egyházi eredetű és ünnepekről származó tárgyaknak (→ tömjén, olvasó, → ostya, oltárkulcs, → karácsonyi abrosz stb.). – Irod. Szendrey Zsigmond: A halottak, szentelmények és eljárásmódok a varázslatokban (Ethn., 1938); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943).
A tornác oszlopához kötözött szentelt barka a vihar lecsendesítésére szolgál (Bag, Pest m., 1962)
Az ereszbe dugott húsvéti szentelt sonka csontja a villámcsapás és általában a házat fenyegető bajok ellen véd (Mernye, Somogy m., 1954)
Pócs Éva
