szeredás, szőrtarisznya
szeredás, szőrtarisznya: hosszú bőrszíjjal vállon hordozható, fedeles → oldaltarisznya, melyet főleg kecskeszőrből, gyakran szarvasmarha- és lószőrből szőtt anyagból készítenek. Néha kutya- és sertésszőrt is kevernek a vastag fonálba, amit szövés előtt be is festenek. A színezet csíkos, mintás anyagból kiszabott és összeállított szeredást többnyire még bőr rátéttel is díszitik, a fedelét rojtokkal szegélyezik. Előállítására → tarisznyás mesterek, kisiparosok specializálódtak, akik nagy kiterjedésű piaci körzeteket láttak el a több méretben és minőségben készített szőrtarisznyákkal. A nyersanyagot, a mosott, mésszel tisztított szőrt a → tímároktól szerezték be, majd maguk osztályozták, kártolták, fonták, festették és szőtték. A szeredás előnye volt, hogy esőben nem ázott át. Különösen a kecskeszőrből készült szeredás volt tartós és vízhatlan. – Szőrtarisznya néven ismeretes a Dunántúlon, főleg annak keleti felében, ahol számos városban működött szeredást készítő műhely. K-Dunántúlon a szeredást inkább szegényparasztok vásárolták. A Duna vonalától keletre szeredás néven ismeretes az egész Alföldön és az egykori Partium területén. Ezen a területen a szeredást minden paraszti réteg használta, hozzá tartozott a férfiak viseletéhez. Városban, vásárba cifra szeredást vittek, a mezőre, munkába egyszerűbbet, kopottasat. Északon a szeredás ritkán fordul elő, túlsúlyban van a fehér vászontarisznya. Szőrtarisznyát, gyapjútarisznyát az erdélyi magyarság is használt. A szomszédos szlovák és román parasztok körében kedveltségnek örvendett a gyapjú hátitarisznya. Az Alföldön sok helyütt a szőrös borjú- vagy csikóbőrből készült tarisznyát is szeredásnak nevezték. (→ borjúbőr tarisznya). A szeredás magyar neve bizonyára a szerdai piacozással függ össze. – Irod. Jankó János: A Balatonmelléki lakosság néprajza (Bp., 1902); Gönyey Sándor: A szőrtarisznyás mesterség Dunántúlon (Népr. Ért., 1931); Domonkos Ottó: Egy tiszántúli szőrtarisznyás műhely (Népr. Ért., 1955); Gunda Béla: Unkarilaislen talonpoikien kantovälineel (Kotiseutu, 1965).
Szeredás (Átány, Heves m., 1950-es évek)
Paládi-Kovács Attila
