szobaberendezés
szobaberendezés: A 19. sz.-ban és a 20. sz. első felében a magyar parasztházaknak általában egy lakószobája volt és esetleg egy ünnepi szobája (tiszta, parádés szoba). A tiszta szoba a magyar parasztságnál általában a 18. sz. végén kezd megjelenni, de sok szegény családnál még a 20. sz. első felében sem tudtak ilyet megvalósítani, sőt voltak szegényebb vidékek, ahol létesítése egyáltalán nem tudott elterjedni. Amennyiben volt is, akkor is mindkét szobában lényegében azonos típusú bútorok és egyéb tárgyak szerepeltek. Ülőbútor mindenképp volt benne s rendszeresen vagy időszakosan (moldvai magyarok) → asztal is, meg általában → ágy és tárolóbútor, kivéve a Mátra-alji palócokat, ahol az utóbbiak helye a hálókamra. A két szoba közti különbség főleg a díszítettségben és a használatmódban volt, egyező elrendezés mellett. A Mo.-on elterjedt két legfontosabb szobaberendezés-mód: 1. sarkos berendezés, szegletre-rendezés, diagonális rendszer. Az ajtóval szemközti fal egyik szögletében állt az asztal, mellette a falnál → padok. Az asztallal rézsút szemközti sarkot foglalta el a tüzelőberendezés. Az ágyak a fennmaradó két szögletbe, ill. falszakasz elé kerültek, a → székek az ágyak elé, a → láda, → sublót s esetleg → szekrény, → pohárszék a falmenti bútorok közébe. Az asztalszög, a → szentsarok a szoba első legmegtiszteltebb része, kultikus cselekmények, közös étkezések helye. A kemence környéke viszont a legkevesebbre értékelt, legkevésbé kímélt, hátsó része, ez a → munkasarok. A kettő nagyjából az ágyas szobaszegleteken át húzott képzeletbeli átló mentén vált el. – Ez a rend különféle változatokban Közép-, K- és É-Európában terjedt el. Gyökerei a feudalizmus korai szakaszáig nyúlnak vissza, a magyarok együtt ismerhették meg a szilárd építésű, négyszögletes alapú házzal. Mindenesetre eleinte nem a bútoroknak, hanem az egyes (tiszta–piszkos, ünnepies–köznapi) cselekményeknek volt meg az állandó helye, mivel a szolgáló népeknél az élet bútor nélkül, a ház földjén folyt, s a bútor a már előzőleg kötelezővé vált lakásrend megkövetelte helyre került. Az Árpád-kori falusi településeken előkerült házalapok már a sarkos rend meghonosodásáról tanúskodnak. A későbbiekben, úgy látszik, ez a rendszer vált országosan általánossá. – 2. Párhuzamos rendszer, középre rendezett bútorzat. A bejárattal szemközti fal mindkét sarkában egy-egy ágy állt, előtte székek. Az asztal köztük, az ajtóval szemben volt, mögötte pad, főleg kanapé. Az ajtó egyik oldalán a tüzelőberendezés, a másikon többnyire további ágy, a tárolóbútorok az előbbiek között. Ezen elrendezésmód elszórtabban fordult csak elő, általában kései vonásokkal. Kialakulása, összefüggései nem tisztázottak. – Irod. Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztbútor (Népünk és Nyelvünk, 1929); Ränk, G.: Das System der Raumeinteilung in den Behausungen der nordeurasischen Völker (I–II., Stockholm 1949–1951); Gunda Béla: A társadalmi szervezet, a kultusz és a magyar parasztszoba térbeosztása (Az MTA I. Oszt. Közl., 1961); K. Csilléry Klára: Az Árpád-kori veremház ülőgödre és a házbeli szövőszék kérdése (Népr. Ért., 1970).
Szoba sarkos berendezéssel. A festett láda 1851-ből való. Az egykor hasonlóan virágos padot később egyszínűre mázolták (Makó, Csongrád m., 20. sz. eleje)
Szobabelső mennyezetes ággyal (Kapuvár, Győr-Sopron m., 1964)
Hímző lányok az asztalsaroknál (Kalotaszentkirály, v. Kolozs m., 1913)
Régies kisparaszti házbelső, nagyrészt 19. sz.-i bútordarabokkal (Tiszaigar, Szolnok m., 1950)
Szobabelső a vetett ágy előtt is tovább futó sarokpaddal. A berendezés az 1890-es évekből való (Tura, Pest m., 1951)
Sarokpad összeszögelése az asztal mögött, fölötte téka. Tájházrészlet (Martos, v. Komárom m., 1981)
Mennyezetes ágy, az előbbi szoba asztalszöglet melletti szobasarokban. Tájházrészlet (Martos, v. Komárom m., 1981)
Kemence az előbbi szobában, az ajtó melletti szögletben (Martos, v. Komárom m., 1981)
Sarkos berendezésű szoba részlete, kalácsfonó asszonnyal (Szilvásszentmárton, Somogy m., 1931)
Tisztaszoba belseje, vetett ággyal és edényekkel rakott tálaló szekrénnyel (Méra, v. Kolozs m., 20. sz. közepe)
K. Csilléry Klára
