tál, tányér

Teljes szövegű keresés

tál, tányér: 1. cserépből való edény, mindig mázas; csak kivételes esetben nem díszített. A fazék után a paraszti háztartások legfontosabb edénye. A tihanyi alapítólevélben említett tálkészítők felbukkanása is igazolja, hogy régóta, használják. Kb. a 15–16. sz. óta mázolják és díszítik. Akkoriban már nemcsak közönséges használatú edények voltak, hanem a színes és díszített tálakat, tányérokat falra is akasztották a lakásbelsők díszítésére. Emiatt terjedtek el az akasztófüllel is ellátott tálak, tányérok. Díszítményeik révén neves tálkészítő központjainkkal azonosíthatók, mint pl. az alföldiek (Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Mezőtúr) és a sárköziek (Szekszárd, Baja, Mórágy, Siklós, Mohács stb.). – 2. A fából való tányérok használatáról a levéltári összeírásokban, leltárakban szereplő és a múzeumi tárgyak tanúskodnak. Ezek készítése specialisták feladata volt. Részben étkezésre használták, ill. a nagyobb melence formájúakat dagasztásra. Mivel ezeket a történeti Mo. fában gazdag, magas hegységeinek területeiről szállították cserekereskedéssel (román, szlovák specialisták), az I. világháború után szállításuk megszűnt. Lényegében ekkor tért át a cigányság némely tagja a puhafából történő edényfaragásra. A két világháború között ezek használata rohamosan csökkent. – Irod. Sz. Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában (Népr. Ért., 1955); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960).

Tál töredéke (Debrecen, 17. sz.) Debrecen, Déri Múzeum

1. Tál (Miskolc, 17. sz.) Miskolc, Herman Ottó Múzeum

2. Tál (Gyöngyös, Heves m., 17–18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

3. Tál (Debrecen, 1844) Debrecen, Déri Múzeum

4. Tál (Nagyvárad, 19. sz.) Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum

5. Formába préselt tál (19. sz. második fele) Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum
István Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages