Egyéni szabadságjogok

Teljes szövegű keresés

Egyéni szabadságjogok azok, melyek az állampolgárokat mint egyéneket megilletik s melyeknek tiszteletben tartása nemcsak, de megvédése a jogállamnak feladata és kötelessége. Az állam nem egyszer jő ugyan abba a helyzetbe, hogy a legfontosabb E.-at elkobozza vagy korlátolja; hiszen a halál- és szabadság-vesztésbüntetés s több más büntetési nemek: a vizsgálati fogság, a házmotozás, a levelezés elkobzása nem más, mint az E. gyakorlatának megakadályozása s felfüggesztése. Az E. tiszteletben tartása nem is abban áll, hogy ezek a jogok az állam részéről «noli me tangere», «ne nyulj hozzám»-féle javakként tekintessenek, hanem abban, hogy azoknak elkobzása, felfüggesztése, korlátozása ne önkényileg, hanem csak a törvény szerint arra illetékes hatóságok által a törvényben előirt eljárás mellett történjék. Ily E.: 1. a létjog, 2. a személyes szabadság joga, 3. a becsület joga, 4. a házjog, 5. a levél- és távsürgönytitok joga, 6. a vagyonbiztonság joga, 7. a vallás- és lelkiismereti szabadság, 8. a vélemény- és sajtószabadság, 9. iparforgalom-szabadság joga, 10. nemzetiségi jog. Az állampolgárok megkövetelhetik, hogy ezen jogaikban az állam által meg ne sértessenek, sőt eme jogaik élvezetében harmadik személyek által intézett vagy intézhető merényletekkel szemben hathatósan megvédessenek.
A létjog
(Right of personal security), mely a méhmagzatra is kiterjed, harmadik személyek elleni megvédése egyfelől az élet s a testi épség ellen elkövetett merényletek büntető uton megtorlásában, másfelől a jognak védelmét célzó preventiv rendőri intézkedésekben nyilvánul. Midőn sokan az embernek létjogából a halálbüntetésnek abszolut jogtalanságát következtetik s annak eltörlését követelik, nem veszik figyelemben egyrészt azt, hogy lehetnek oly rendkivüli körülmények és viszonyok, amelyekben a halálbüntetés tisztán s kizárólag a jogosult önvédelem jellegével bir; másrészt, hogy a népeknek bizonyos műveltségi fokán a halálbüntetésben rejlő elrettentési erő a közbiztonság fentartására nélkülözhetetlen szükséget képez. Mindkét esetben a halálbüntetés jogosult s nemképezi a létjognak megsértését. Amit a szabadelvübb politika ebben a két kérdésben hangsulyozhat, de amit hansulyoznia kell is, az az, hogy az állami rendészet mai állapotában azok a rendkivüli körülmények, amilyeneknek példája a rögtönbirósági (statarialis) eljárás, csak valóban rendkivüli, ritka kivételként fordulhatnak elő, másrészt, hogy a műveltség, a civilizáció mai foka, ily rendkivüli esetektől eltekintve, az államnak rendeséletében az ultima ratio jellegével biró halálbüntetésnek feltétlen szükségét, az elrettentés szempontjából is, legalább méltó kétely tárgyává teszi, amint hogy a művelt világnak államai többkevesebb bátorsággal és gyorsasággal, de a korszellem s a műveltség ellenállhatatlan ereje alatt feltartóztathatatlanul az eltörlés (avolatiol) ösvényén haladnak s előbb-utóbb annak révében kell kikötniök (l. Halálbüntetés). A létjog elismerésén sarkallik a testcsonkító büntetéseknek s az u. n. polgári halál büntetésének feltámadás reménye nélküli eltörlése.
A személyes szabadság joga,
eltekintve annak büntető védelmétől, nyilvánul a rabszolgaságnak, a jobbágyságnak s urbérnek eltörlésében, magában foglalja a szabad költözködés, letelepedés s kivándorlás jogát, a foglalkozásnem szabad választhatását, a hatóságok általi letartóztatásnak a törvény által meghatározott eseteken kivül feltétlen jogtalanságát, Az észak- s délamerikai háborun kivül, melyet Észak-Amerika épen a rabszolgaság eltörlése érdekében vivott, Európa civilizált államai nem elégesznek meg azzal, hogy a rabszolgaságot saját területükön meg nem tűrik, hanem általánosan emberi kötelességnek tekintik, hogy annak hatalmas befolyásukkal, az egész hozzáférhető vidéken véget vessenek. Amely cél érdekében a rabszolgakereskedés egyenesen nemzetközi büntető-jognak képezi tárgyát. A legujabb törvényhozási intézkedéseknek példája e téren az afrikai rabszolgakereskedés elnyomása érdekében 1890. tartott brüsszeli nemzetközi értekezlet határozmányainak az 1892. évi IX. t.-cikkel hazai törvényeink közé becikkelyezése. (L. Rabszolgaság.) A jobbágyságot illető örökemlékezetü hazánkban az urbér s urbéri természetü szolgáltatásoknak (robot), dézsma- és pénzbeli fizetéseknek «örök időkre» megszüntetését kimondó 1848: IX. t.-c. A kivándorlás jogát illetőleg, bármennyire kellemetlenül érintheti nemcsak, de anyagilag is károsíthatja az államot a kivált tömeges s a visszatérés szándéka nélkül történő kivándorlás, a polgároknak ehhez való jogát kétségbevonni s gyakorlatát erőszakkal megakadályozni nem lehet. A tünemény inkább annak képezi bizonyítékát, hogy az állam a saját hatáskörében nemcsak nem tett meg mindent, amit megtehetett s megtennie kellett volna, hogy polgárainak anyagi megélhetését biztosítsa, de hogy ellenkezőleg, e téren sokat mulasztott. A hazaszeretet, ha nem is mint a legnemesebb eszme, de már mint természeti ösztön, sokkal jobban be van vésve a haza legműveletlenebb gyermekeinek szivébe, semhogy tulhatalmas s az egyéni akaratra ellenállhatatlan erővel ható indokok nélkül az emberek tömegesen elhatározhatnák magukat arra, hogy jobb hazát keresendők, elhagyják a földet, hol őseik nyugosznak s melyhez gyermekéveik legédesebb emlékei füződnek s amely bármily szerény, de mégis az ő «otthonuk». Ez a természeti ösztön, melyet megmagyarázni nem, de konstatálni lehet, nagyban elősegíti az államnak e téren való feladatait s azért nagy mulasztásnak, a hibák hosszu láncolatának kell lennie annak, melynek ezt a hatalmas természeti ösztönt elfojtania sikerült. A gyógyszer, mely egyedül célhoz vezethet, nem az erőszakos megakadályozás, mert mint egy kiváló szaktudós mondja, az erőszakkal visszatartottak mégis kiszabadultak - a sir kapuján át, hanem a mulasztásoknak felismerése és orvoslása. Addig pedig, amig a haza polgárai a változott viszonyok jótékony hatása alatt önként nem maradnak hazájukban, az államnak feladata az, hogy kivándorolt gyermekeiről is lehetőleg gondoskodjék, nevezetesen megóvja attól, hogy lelketlen kivándorlási ügynökségeknek áldozatul ne essenek, fehér rabszolgákká váljanak. Ez természetesen kötelessége az államnak az oly egészen más természetü kivándorlások eseteiben is, melyekben a kivándorlás csak ideiglenes s visszatérési szándékkal történik s melyek mint a népgazdagodás egyik nem megvetendő forrása, az állam részéről kedvezményekben is részesíthetők. A kivándorlásnak egy harmadik neme az, mely a fennebbiekben említetteknek egyike alá sem esik, mert nem tömeges, de nem is történehetik a visszatérés szándékával. Ennek az egyéninek nevezhető kivándorlásnak megakadályozása addig, amig az illető honpolgári kötelességeinek, jelesül a katonáskodási kötelességnek eleget nem tett, nem képezheti az E. megsértését. A becsület jogának állami elismerése a becstelenítő büntetéseknek eltörlésében, a 4. és 5. alatti jogok elismerése abban nyilvánul, hogy a házmotozás, a magánlevelezés s táviratoknak lefoglalása rendkivüli s a törvényben szorosan körvonalozandó eseteken kivül csakis birói határozat alapján eszközölhető. A vagyon- s tulajdon biztonságjoga nem engedi, hogy az állam polgárainak vagyona felett korlátlanul rendelkezzék s követeli, hogy a polgárok vagyonának állami szükségletekre s közcélokra igénybevétele, megadóztatás, kisajátítás s a felsőbbségi tulajdonjog érvényesítése által csak törvény alapján s a törvényes formák megtartása, a kisajátítás különösen kellé kártérítés mellett történhessék meg. Hogy mindezek a 3., 4., 5. alatti jogok büntetőjogi védelemnek kiváló tárgyát képezik, köztudomásu dolog.
A vallás- s lelkiismereti szabadság
kifolyólag, habár annál a tagadhatatlan s mélyreható befolyásnál fogva, melyet a vallás az állami életre gyakorol, kétségtelen, hogy teljesen vallásközönyös állam nem kivánatos, az állam a vallásnak oly, de csakis oly formáját tilthatja meg, amely az állami társadalom alapintézményeivel ellentétben áll. Gondoljunk p. az egynejüségen alapuló családi intézményre, az általános védkötelezettségre. Az államrenddel összeegyeztethető vallási hitelveknek és dogmáknak állami akadályozása ellenben nem igazolható. Ennek elismerésén alapszik p. az, hogy oly vallásfekezeteknek tagjai melyeknek hitelvei az esküt tiltják, eskütételre nem kényszeríthetők; mig a vallási dogmának az állam érdekével való összeegyeztetése abban van, hogy ily esetben az esküvel meg nem erősített vallomás ugy polgárjogilag, mint bünteteőjogilag az esküvel megerősített vallomással egyenlő tekintet alá esik. Az államnak azon jogából, hogy az államnak alapintézményeivel ellenkező vallásokat területén eltilthat, következik, hogy az állam ujonnan keletkezett vagy területére ujonnan behozni szándékolt vallásfelekezeteket hitelveiknek előterjesztésére szoríthat s az elismerést ettől függővé teheti. Tényleg már elismert s az állam nyiltan kifejezett vagy hallgatag beleegyezése mellett területén létező vallásfelekezetekkel szemben ötletszerüen, vagy p. a korszellem által követelt egyenjogosításnak alkalmából ily követelménynek utólagos támasztása mig egyrészt méltán sértheti az illető vallásfelekezetnek önérzetét, másrészt nemcsak meghaladott álláspont, hanem az államhatalom részéről azt az önvádat jelentené, hogy oly vallást türt meg területén, amelynek az államrenddel egyező voltáról meg nem győződött. Ellenben a vallásszabadságból feltétlenül következik az állam területén megengedett vallásoknak mindenben teljes egyejogusága, a feltétlen s teljes áttérési szabadság, a valláskülönbségből kifolyó házassági akadálytól az állami elismerésnek megtagadása, az eddig elismert ily akadálynak eltörlése, a vallásfelekezetnek politikailag is egyenjogusítása. Ellenben egyáltalán nem következik, sőt mint jogérvényesen szerzett magánjogoknak elkobzása a jogbiztonság érzetének teljes megingatására vezetne az egyes vallásfelekezetek által a történelmi idők folyamában az államtól nyert vagyonjogoknak visszavétele (secularisatio). Ezt csakis az államlét fentartása érdekében feltétlenül szükségesnek bizonyult «jogos védelem» igazolhatná, melynek jogszerü feltételeinek megvalósulása, bármily hatalmas legyen is az illető vallásfelekezet, alig képzelhető.
A nemzetiségi jog
A nemzetiségi jogból kifolyólag az országot alkotó elem mellett létező nemzetiségek nemzetiségük tiszteletben tartását, nyelvüknek az állami egység határai között szabad használatát követelhetik. Ott, ahol a különböző fajoknak egyike mint leghatalmasabb s u. n. államalkotó ellen reásütötte az államra saját egyéniségének bélyegét, a többi fajok, nemzetiségek, mint ilyenek, politikai tényezőkénti elismerésöket joggal nem követelhetik, mert ez a szerves állami egység felbontásával, nemzetiségi federációra vezetne, de az állampolgárok mint ilyenes teljes joggal igényelhetik azt, hogy a politikai jogokban, a közügyek elintézésében, a közhivatalokra való képességben a nyelvi különbség sem törvényes, sem tényleges akadályt nem képezzen. A politikai eszélyesség követeli, a létjog pedig igazolja, hogy az államalkotó elem a különböző fajokat asszimilálni törekedjék, nem hatalommal, nem nyers erővel, de a műveltség, a kultura békés fegyvereivel s a magasabb műveltségben rejlő nagyobb életképesség erejével. Hazánkban a «nemzetiségi egyenjoguság tárgyában» alkotott 1868-ik évi XLIV. törvénycikk a nemzetiségi toleranciának a világtörténelemben páratlan példája. L. Nemzetiségi egyejoguság, Sajtószabadság.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages