Persia,

Teljes szövegű keresés

Persia, az iráni felföld Ny-i részét magában foglaló ország az É-i sz. 25 és 40°, a K-i h. 44 és 63°, illetőleg ázsiai Oroszország, Afganisztán, Beludsisztán és a török birodalom ázsiai része közt 1 648 195 km2 területtel. Felület. P. óriási fensík, melyet É-ról DNy. felé és D-en szegélyhegységek szegélyeznek. Ezekben, különösen középső részeikben vannak archaikus láncok is, de nagyobbára paleozói és mezozói képződményekből állanak, amelyek között számos az eruptiv kőzet. Az ország belsejét sivataghomok takarja vagy a föld köves és rajta nagy kiterjedésüek a sós mocsarak és sós puszták. A hegységek D-i és DNy-i szegélye, valamint a Persa-öböl melletti parti szegély, továbbá a Urmia-tó D-i környéke tercierképződményekből áll. A belső fensíkok átlag 1200 m. magasak és nagyobbára redős hegységekből vannak alkotva; ezeknek völgyeit azonban a kőtörmelékek annyira kitöltötték, hogy az egész halmos síkságnak látszik. A száraz klima lehetetlenné teszi, hogy a folyók e törmeléket magukkal vigyék és igy ez benmarad az országban, amelynek belseje lefolyás nélküli vidék. Ez az oka annak is, hogy nagy területeket sós rétegek takarnak; ilyen vidékek: a Kevir nevü nagy sós puszta (Dast-i-Kevir), amely a fensík legalacsonyabb része és átlag csak 500 m. magas, továbbá a Lut-puszta, a Hamun-mocsár, a Nirisz-tó Farszisztánban és számos más tó Teherántól D-re. A szegély hegységek a következők: Beludsisztán felől a D-i és DNy-i részen keresztül mészkőláncok huzódnak el Örményország felé; egyes részeik különböző neveket viselnek: Larisztánban Ganu-hegységnek, Farszisztánban Gusnagannak és Kamara-Kohnek, Khuzisztánban Koh-i-Szerdnek. Lurisztanban Pusti-Kohnak hivják; a Koh-i-Denában 5180 m.-nyi, a Gargisban 3660 és a Kasantól D-re fekvő Kohi-Darbisban 4565 m.-nyi magasságot érnek el. Ezen számos egyközü láncot, amelyeket együttes néven Zagrosznak is hivnak és amelyek az ország belsejének megközelítését rendkivül megnehezítik, hosszanti völgyek választják el egymástól. A hágók bennök magasak, némelyek 2680 m.-nyi magasságot érnek el és nem ritkán hóval vannak fedve. Ezen szegélyhegységektől, némi távolságban, velök egyközüen huzódik Bampurtól Kasanig és Kohrud-hegység. A Khorasszántól É-ra levő szegélyhegység DK-ről ÉNy-felé huzódik Kerat-Koh, Binalud-hegység, Ala-dag és Dsuvein-Koh néven. Közvetlenül a határon huzódnak el: a Gulisztán-hegység, a Kopet- és a Kuren-dagh; amelyekben több a 3000 m.-nél magasabb hegycsúcs. Az ala-dagh az Elburzzal (l. o.) függ össze. Ezen É-i hegyláncok nehezen hozzáférhetők és átjárni rajtuk csak azon keresztvölgyeken elehet, amelyeken a folyók maguknak a tengerhez vagy a homoksivatagba utat törtek. Jelentékeny folyók nincsenek. Aránylag legnagyobbak: az Arasz a orosz határon; a Kizil-Uzen, amely a Kaspi-tengerbe ömlik; a Kerha és Karun, amelyek a Zagrosz-hegységben erednek és a Satt-el-Arab mellékfolyói; az Afganisztán felőli határfolyó, a Heri-rud, a homokban vész el, szintugy azon vizek, amelyek a Lut-pusztaság körül vannak; a Nirisz-tót táplálja a Bendemir vagy Kur; végül a Szajende-rud Iszpahant öntözi. A belföldi vizek közül a legnagyobb az Urmia.
Éghajlat és termékek. A különböző vidékekhez képest az éghajlat is különböző. Az egész ország klimáját átlag kevés eső, az évszakok szabályos váltakozása, nappali és nyári nagy forróság és ennek megfelelően az éjjelen hűvössége és a tél hideg volta jellemzik. Ez az oka, hogy P. egyike a legszárazabb országoknak. magukban a hegységekben kevés kivétellel az erdők hiányzanak és a növényzet satnya, még inkább mondható ez az ország belsejében elterülő síkságról. Ilyen helyeken a föld megmívelése csak mesterséges öntözés mellett lehetséges. A völgyekben és teraszokon azonban, ahol a földet a természet öntözi, a növényzet változatos és buja. Klimatikus tekintetben 3 vidék különböztethető meg: a Germazis vagyis a Persa-öbölnél és Arab-tenger mellett fekvő forró és száraz partvidék; a szerhad vagyis a hűvösebb, de szintén száraz belső fensík és a tengszir, az előbbi kettő közt fekvő völgyek és terraszok termékeny vidéke. Az első forrósága és mocsarai miatt egészségtelen. A feléje fordított hegylejtők kopár gerincei közt elszigetelt, termékeny kis részek láthatók, amelyekben a búza még 1300, a narancs pedig 1975 m.-nyi magasban megterem, ahol gyümölcsfaligetek mirtusz erdőkkel, szőllők erdőségekkel váltakoznak és ahol a rózsák és déli gyümölcsfák magasra mint erdei fák megnőnek. Kevesebb a növényzet bujasága a belső fensík oázisaiban. Egészen elütő képet nyujtanak az Elburz és a Kaspi-tó közti vidék. Amazok csaknem európai alpi jelleget viselnek; emennek flórája egész P.-ban a legbujább; kora tavaszszal fejlődik és a virágdísz jellemzi. Itt a hegyeket sűrü erdők takarják és lábaiknál a völgyekben, ahol a földet mívelik, mindenütt megterem a szőllő, az eperfa, a déli gyümölcsök, a rizs, kukorica, búza stb. A növényzet tenyésztének különböző volta főképen a csapadékmennyiség különböző voltával van összefüggésben. A Kapsi-tenger partjain, Gillan, Mazenderan tartományokban a csapadékmennyiség 1314 mm. azaz négyszer annyi mint Buserben és körülbelül nyolcszor akkora mint az ország belsejében. A magas hegyekben gyakrabban esik a hó és ott meg is marad, ami által a nyárra is marad az öntözés forrása. Az ország belsejében az éghajlat rendkivül száraz és szélsőséges. Szeisztanban a hőmérő télen néha -15°-ot, a Kevir sós pusztában -25°-ot, ellenben nyáron +60°-ot, sőt a talaj +70°-ot is mutat. Némely napon a hőmérsékleti különbség 55°. A kulturnövények közül a gabonafélék közül búzát, rozsot és árpát termesztenek; az árpa csak lóeledelül szolgál; rozsot pedig csak a hegyekben termesztenek. Cukornádat ültetnek Mazenderanban és Khuzisztánban, pamutot egészen 2000 m.-nyi magasságban főképen Iszpahan, Kerman, Jezd környékén és az északi vidékeken. Az opiumtermesztés nagyon lábra kapott, főképen Kermansah, Burudsad, Iszpahan, Jezd, Kerman és Siraz környékén; 1891. belőle mintegy 10 000 ládát exportáltak részint Európába orvosi célokra, részint Khinába. A kasp-tengermelléki tartományok a selyemtermelés székhelyei; az évi termelés mintegy 606 100 angol font, amiből körülbelül 2/3-ot exportálnak. Szőllőt sok helyen termesztenek, de csak az örmények és zsidók használják borszüretelésre. A gyümölcstermelés sokféle és nagyon elterjedt, főképen a körte, barack, szilva, pisztácia, D-en a narancs, citrom, mandula, gránátalma, füge és a datolya. Olajfák leginkább a Szefid-nek mellékén vannak. A fő kenyértermék a rizs, amelyet főképen a folyók mellett és a kaspitengermelléki tartományban néhol egészen 1250 m.-nyi magasban művelnek. Nagy fontosságu P.-ra nézve a dohánytermelés, mert belőle évenként mintegy 5500 tonnát exportál. Egyéb növényországi termékei még a sáfrán, indigó és különböző orvosi növények. P. pusztáiban számos gazellán kivül oroszlánok, sakálok, hiénák és egyéb ragadozók, a hűvösebb vidékeken pedig medvék és bivalyok élnek. A vándorsáska gyakran itt is nagy pusztításokat visz véghez. Az állattenyésztés a lakosság egy jó részének csaknem kizárólagos foglalkozása; legvirágzóbb a juhtenyészétés, továbbá a kecske-, ló-, öszvér-, teve- és szamár-, kevésbbé a marhatenyésztés. A halászok legnagyobb számmal a Kaspi-tenger mellett élénk; gyöngyöket a Persa-öbölben halásznak.
Lakosság, ipar és kereskedelem. P. összes lakóinak számát 1894-ben 9 millióra becsülték. Két nagy csoportra oszlanak: a megtelepedettekre (tadsik) és nomádokra (ilat). A mazok a régi persák keverék utódai és siiták; etnologiai szempontból hozzájok tartoznak a Kerman és Farszisztán tartományokban, de különösen Jezd körül élő tűzimádó paraszik, továbbá a Khuzisztánban és kurdok országával határos vidékeken nomadizáló lurok (234 000), végül a Kurdisztánban, Azerbaidsanban s Khorasszánban élő kurdok (675 000). Az ilatok török eredetüek; legszámosabban Mazenderánban és Azerbaidsanban vannak; rajtuk kivül él P.-ban még mintegy 260 000 arab, különösen a D-i vidékeken, 43 000 örmény, 23 000 keresztény nesztoiránus, 19 000 zsidó és 20 700 beludsi és cigány. A tadikok nemcsak a földet mívelik; ők a bányászok és az iparosok is. A bányászat jelentéktelen; kősó, nafta és kéntermelésre szorítkozik, de az Elburzban van szén, ólom és rézérc is. A nisapuri türkizbányák még most fontosak. Az ipar csak kézi ipar, de ízléses és nagy ügyességre valló tárgyakat produkált; most azonban az európai gyári iparcikkek nagyon elnyomják. Készítenek még most is nemez-, flanell-tárgyakat, porcellán-, fayence-, bőrárukat, sálokat, szőnyegeket és selyemkelméket. Ezen iparcikkek közül a szőnyegek most is exportcikk. 1888. mintegy 140 000 sterling fontértékben vitték ki. A kereskedelemnek középpontjai Tebriz, Teheran és Iszpahan. A főbb kikötők Bender Abbasz, Lingeh és Busir a Persa-öböl mellett, Enzeli és Bender i Gez a Kaspi-tenger partján. A ki- és bevitelről hivatalos adatok nincsenek; csakis a vámjövedelmek ismeretesek és ezekből számítják ki az import és export értékét: 1892-1893-ra 6 710 425, 1893-94-re 5 100 00 sterling fontra. A legfontosabb beviteli cikkek: pamutáruk, üveg, gyapjuáruk, kocsik, cukor, petroleum, tea, kávé stb.; a kivitel fő tárgyai: szárított gyümölcsök, opium, pamut és gyapju, selyem, szőnyegek, gyöngyök, türkiszek és rizs. A Persa-öböl melletti főbb kikötőkbe a behozott és kivitt áruk súlya 1893. volt:
BevitelKivitel
Busir135 041129 847
Lingeh182 430181 030
Bender Abbasz95 67594 995
Élénk a forgalma P.-nak Oroszországgal. 1891. P. kivitt Oroszországba 19, 9 millió rubel értékü árut és onnan behozott 9,9 millió értéküt. A belső forgalom szolgálatában áll 1888 óta egy keskeny vágányu rövid vasúti vonal Teherán és Sah-Abdul-azim közt, amely egy belga társulaté. A karun folyón Ahvazig minden két héten fölmegy egy gőzös. A kocsival is járható utak Teheránból Komba és Teheránból Kazvinba; ez utakon postakocsik is járnak. Egyéb helyeket csak karavánutak kötnek össze egymással. 1893. egy orosz társaság kapott koncessziót Kazvintól Enzelibe vezető kocsi-út építésére. A telegráf-vonalak hossza 6650 km. 99 állomással. A rendes postaszolgálatot 1877. rendezték be. Hetenként kétszer megy a posta Rest és Tifliszen át Európába s hetenként egyszer Rusiren át Indiába.
A postaállomások száma 95.
Kormány. P. kormánya főbb vonásaiban olyan mint Törökországé. Az uralkodó, a sah hatalma, amennyiben a korán szabályaival nem ellenkezik, korlátlan. Tanácsadója a minisztertanács (Madslisz el vuzera), amelynek tagjai a miniszterelnök (Szader aazam), a külügyi (Vezir dâvalaet châredse), a belügyi (Musztaufi el memâlek), a hadügyi (Szipâhszâlâr), a kultusz-, bányászati és táviróügyi (Muncbir eddauleh), a posta- és igazságügyi miniszter (Vezire adalet) és az első tanácsos (Musir eddauleh). Azon miniszterek, akik jövedelmező ügyek (posta, bánya stb.) élén állanak, a sahnak bizonyos megszabott bérösszeget fizetnek és a jövedelem többi részével szabadon rendelkeznek. Közigazgatás szempontjából P. 22 nagy és 10 kisebb tartományra van felosztva; mindegyiknek élén a főkormányzó áll, akiket rendesen hakim címmel illetnek és akik tartományaikban a saht képviselik; az alkotmányozók Naib el-Hukumah, a járási főnökök zabit címet viselnek. Ez utóbbiaknak valamint a városi főnököknek legfőbb dolguk az adó beszedése. A siita papság legfőbbje az Imam-i-dsumah és mint biró a Seik-ul-Izlam. Igazságot szolgáltat, különösen bűnügyekben a kormányzó az Urf vagyis a szokás törvényei szerint és a papság a Korán szabályai szerint. A persa hadsereg a hadügyminiszter jelentése szerint 105 500 emberből 54 700 gyalogos, 25 200 lovas és 7200 nemzetőr. Azonban ezeknek alig fele hivható fegyver alá és az állandó hadsereg létszáma semmi esetre sem több mint 24 500. A befogott katonák rendesen élethossziglan maradnak szolgálatban. A gyalogság begyakorlása az osztrák-magyar közös hadsereg mindtájára történik, a lovasság az orosz kozákok mintájára szervezve. A flotta 2 hajóból áll. Az ország jövedelme 188-89. 1 602 580, 1894-1895. pedig 1 300 000 sterling font volt. A bevétel 82%-a a városokra, helységekre, járásokra kivetett egyenes adókból folyik be, amely összeget nagyobbára a munkás osztálynak kell megfizetnie. A keresztények, zsidók és parszik csekély fejadót is fizetnek. A vámok a bevételek 15%.-a, a többi a posta, a bányák stb. után folyik be. Az 1888-89-iki 50 100 000 kranra rugó jövedelemből 18 milliót fordítottak a hadseregre, 10 milliót nyugdíjakra, 800 000-et a külügyre, 5 milliót a királyi udvarra, 500 000-et iskolákra, 1,5 milliót a civil szolgálatra, 2,6 milliót a helyi közigazgatásra, 800 000-et segélyezésekre fordítottak, 3 millió az uralkodó család hercegeinek jutott és a többi a sah kincstárába folyt be. Az iskolák, medresszék nyilvános alapokból tartanak fenn; számuk elég nagy, ezekben vallástant, persa és arab irodalmat tanítanak. Az iskolák nagyobb része azonban csak a korán tanítására szorítkozik. Mintegy 50 év óta Teheránban egy politechnikum-féle iskola van, amelyben európaiak és tanítanak nyelveket és egyéb ismerteket. Teheránban és Tebrizben katonai iskolák vannak.
Története
A régi persák alkalmasint az indogermán (árja) népcsaládhoz tartoztak és mint vadász- és halásztörzsek ősrégi idő óta tanyáztak Irán DNy-i részében, a termékeny és szép persis tartományban. 10 törzsre oszoltak, melyek közül a pasargadák állottak első helyen. A többi iráni nép példájára ők is Ormuzdot tisztelték, mint minden jónak és fénynek urát, mig Ahrimanban a gonoszság és sötétség szellemét látták. (L. Zoroaster.) Tisztelték továbbá a napot is (Mithra), melynek kultusza tőlük került a rómaiakhoz és ezek nyomán távoli országokba, igy hazánkba is. A Kr. e. IX. sz.-ban az asszirokkal keveredtek háborukba, mignem II. Szalmanaszar 840 körül P. lakóit leigázta és adófizetésre kötelezte. Azután 606-ig (Niniveh bukásáig) az asszirok alattvalói maradtak. 606-558-ig P. a méd királyságnak vala egyik tartománya, ámbár a kormányzói tisztet az Achemenidák családjából származó, tehát persa származásu helytartók viselték. 558. Kyros (Cyrus) hasznára fordítván a médek hanyatlását, szabadságharcra hivta fel vitéz földieit, kiknek segélyével Astiages méd király uralmának véget vetett. (A szabadságharcot és Kyros életét a keleti mese utóbb sokféleképen eltorzította). Az 558-ik évvel kezdetét vette a régi persa birodalom, mely 330-ig állott fenn. Már Kyros is nagyban növesztette a birodalom határait; meghódította Lidiát (l. o.) és egész Kis-Ázsiát a tengerparti görög városokkal együtt; 538. pedig Babilont foglalta el és Sziriát is meghódította. 529. a derbiek (avagy a maszageták) ellen indított hadjáratában elesett, mire fia, Kambyses követte őt a trónon (529-522), ki Egyiptomot is birodalmához csatolta, ahonnan azonban az Ál-Szmerdesz-féle zendülés hirére sietve hazaindult, de útközben elhalt. Mihelyt azonban Gaumata mágus csalása napfényre került, a persa főnökök az ifjabb Achemenida-ágból származó Dareiost (Darius) emelték a királyi székbe (522-485), ki a felkelt helytartókat és elpártolt tartományokat sorra leigázta és Ormuzd segélyével a birodalom egységét megint helyreállította. Sőt még ennél is többet tett: nagy terjedelmü országát központosítás alapján egységes monárkiává szervezte és a műveltség magasabb fokára emelte. (L. Darius.) Későbbi hadjárataiban azonban, hol az elemekkel, hol ellenfeleivel szemben a rövidebbet húzta, igy a szkíthák és a görögök ellen indított vállalataiban. Az athéniek maroknyi hada Marathon mezején (490), visszavonulásra kényszerítette a nagy király vezéreit. Midőn Dareios fia és utóda, Xerxes (485-65) e kuldarcot jóvá akarta tenni, Salamis vizeiben óriási kudarcot szenvedett. A görögök azután az összes szigettengert és akis-ázsiai parti városokat szabadították fel a persák igája alól, mialatt Xerxes, ugy mint pulya utódai a hárem örömeiben keresték boldogságukat, Xerxes halála után a hanyatlás minden téren nagyobb arányokat öltött; az udvar cselszövények és összeesküvések szinhelyévé lett, a helytartók (szatrapák) egymásután fellázadtak, a nép zöme pedig nyomorgott.
Artaxerxes I. Longimanus (465-25) leigázta ugyan a felkelt Baktriát, Egyiptomot és Sziriát, de az ő fia, II. Xerxes uralkodásának 54. napján megöletett, ennek féltestvére pedig, Sogdianus egyik rokona (Artaxerxes természetes fia, Ochos) kezétől lelte halálát, ki II. Dareios Nothosnak nevezte magát (424-404). Mindenképen boldogtalan uralkodása után a trón fiára, II. Artaxerxes Mnemonra szállott (404-358), ki ellen öcscse, az uralomra termett ifjabb Kyros görög zsoldosok segélyével pártot ütött. Kyros vállalata ugyan Kunaxa mezején dugába dőlt (401), de expediciója s a görög zsoldos had szerencsés visszavonulása és megmenekülése a persa kolosszusnak gyöngéit és csekély ellentállási képességét tárta fel a világ előtt. 387 óta Artaxerxes az Antalcidas-féle béke értelmében (l. o.) némi befolyást gyakorolt az önmagukban meghasonlott és a persa segélypénzért versengő görögök ügyeire. - III. Artaxerxes Ochus (358-38) pénzzel és csellel játszotta ki a fellázadt föniciaiakat és ciprusiakat és Egyiptomra is rátukmálta a lerázott jármot. Miután kegyence, Bagoas herélt, méregpoharat üríttetett vele, legifj. fia, Arses került a hatalom birtokába, kit Bagoas hasonlóan megmérgezett és ekkor a trón a királyi család egy mellékágából származott III. Dareios Kodomannosra szállott (336-330), kit Nagy Sándor (l. o.) a Granikosz, Isszosz és Arbela mellett legyőzött, mire egy Bessos nevü szatrapa a Baktria felé menekülő királyt megölte. Ezzel a régi persa birodalomnak vége volt.
Nagy Sándor mindenképen arra törekedett, hogy a legyőzött persákat és a görög-macedonokat egymással összeolvaszsza és a hellén műveltséget mindenütt terjeszsze, de korai halála véget vetett világraszóló tervének és tábornokai világbirodalmát maguk között feldarabolták. Csak a görög (hellenisztikus) műveltség maradt még fenn jó ideig a keleti tartományokban is. P. maga hosszabb polgárháboru után (312) Sziriához, vagyis a Seleukos Nikator által alapított Seleucidák országához került; egyes helytartók azonban (igy Baktria és 256. Parthia helytartói is) függetlenítették magukat. 240 körül P. is az Arsacidáknak engedelmeskedő párthusok fenhatósága alá került, akik a régi persák hitét és ősi szokásait jobban megőrízték, mint a tulajdnoképeni persák. Maguk a persák azonban soha sem ismerték el a párthusokat magukkal egyenranguaknak és a régi persák örököseinek és hosszas háboruk urán IV. Artaxerxes alatt a párthusok igáját lerázták. IV. Artaxerxes-szel kezdetét vette a Szasszanidák családjából származó királyok, vagyis a közép-persa birodalom kora (Kr. u. 226-642).
IV. Artaxerxes (226-240), ki a királyok királyának nevezte magát, arra fordította fő gondját, hogy a régi persák vallását, szokásait és erkölcseit megint divatba hozza és Kyros meg Dareios emlékét kövesse. Hivatalos államvallásnak jelentette ki a Zoroaster-féle vallást (l. o.) és új életre támasztotta a mágusok testületét. nyáron a régi Ekbatában székelt, mig a telet a Ktesiphon romjain épült Madainban töltötte. Arra is törekedett, hogy a korábban P.-hoz tartozott országokat megint jogara alá hajtsa, ami azonban csak Mezopotámiát illetőleg sikerült. Fia, I. Supor (Sapur, 240-271) Örményországból és Sziriából űzte el a rómaiakat. Utóda, I. Hormizd (Ormizd, 271-272) pártfogásába vette a manicheusokat (l. o.), mig I. Varanes (Bahram, 272-275) azokat üldözte. Ennek fia, II. Varnes (275-292) szerencsétlen háborukat folytatott Varus és Diocletianus római császárok ellen, kik Mezopotámiát és Örményországot tőle elragadták. A rómaiakkal fia Narses (292-301) és II. Hormizd (301-309) sem boldogult, ez utóbbinak fia és utóda II. Sapor (a Nagy) alatt azonban a kocka megfordult. Sapor visszafoglalta Mezopotámia legnagyobb részét és bár Julianus császár merész támadása elől visszavonulni volt kénytelen: a császár váratlan halála következtében a persa fejedelem nemcsak Mezopotámiát, hanem utóbb Örményországot is csatolta vissza P.-hoz. Fiát, V. Artaxerxest (380-384) nagyjai letették; ezt III. Sapor (384-386) és IV. Varanes (386-397) követték, kik derekasan uralkodtak, azután I. Izdegerd (Jezdegerd 397-417), aki a rómaiakkal 408. végre valahára békét kötött és a keresztényeknek kedvezett. V. Varanes (417-438) a keresztények ellen indított véres üldözést és a görög keletiekkel harcolt; azután II. Izdegerd (438-457) és III. Hormizd (457-458) következett. Utóbbit saját testvére, Peroz (Firuz) taszította le a tróntól, még pedig a hunok segélyével, kik ellen utóbb 486. háborut indított, melyben életét vesztette. A trón most öcscsére, Balasra szállott, kit a hunok adófizetésre kényszerítettek, mire 490. fia Kobad (Kavad) lett örököse. Ennek uralmát trónkövetelők, vallásos viszályok és a görög-keleti császárok zavarták, mignem harmadik fiát, I. Chosrut (Chosroes) nevezte ki utódává (531-578). Ezen kötelességérzéstől áthatott fejedelem jogosan érdemelte ki az Igazságos jelzőt, melylyel alattvalói megtisztelték, és a görög-keleti császárokkal folytatott háboruiban is szerencse kisérte. Zsarnok fia, IV. Hormizd (578-590) alatt azonban a görög császárok és török hordák megsarcolták az országot. 590. történt letétele után fia II. Chosru (Parviz, 590-628) került a trónra, aki Maurikios görög-keleti császár segélyével egyik felkelő helytartóját engedelmességre szorította. Maurikios utóda, Phokas császár, azonban háborut kezdett, melynek folyamában egész Elő-Ázsiát, Egyiptomot és Kis- Ázsiát megszállotta, sőt még Konstantinápolyt is megrettegtette; amellett pedig engesztelhetetlen gyülölettel üldözte a keresztényeket. 622. azonban Heraklius görög-keleti császár lépésről-lépésre visszaszorítá a persa hadakat és már Ktesiphont készült ostrom alá venni, midőn Chostu saját fia, II. Kobad Siruch (Siroes, Seroe) több főuri családdal egyetértve, atyja ellen összeesküvést szőtt és a hadsereget is a maga részére nyerte. Örményországot is elhódították P.-tól. Alig néhány havi uralkodás után Siruch elhalt, 7 éves fiára, VI. Artaxerxesre (Ardesir) hagyván trónját. Ennek 629. történt megöletése után anárkia támadt, mely a régóta hanyatló ország erejét végképen megingatta, oly időben, midőn az arabok mindközelebb jutottak P. határaihoz. 632. az arabok kettős csatában győzték le a persákat és bár Azarmidoch (Chosru leánya) hősi ellentállást fejtett ki ellenük, mégis a mohammeádnusok kezében maradt a diadal. III. Izdegerd, Chosru gyönge unokája, Kadesia mellett újra csatát veszített és miután 636. székvárosa, Madain is az arabok kezébe esett és 642. Nehavendnál újra vereséget szenvedett, mint földönfutó Médiába menekült, hol 651. orgyilkosságnak esett áldozatul. Trónvesztett fia, Peroz, a khinai udvarban élte le napjait. A Szasszanidák uralmának ezzel vége volt és következésképen Zoroaster tana is elbukott az iszlámmal szemben.
624 óta P. az arab khalifák világbirodalmának vala egyik tartománya egészen 1258-ig. A khalifátus elgyöngülésével azonban a persa helytartók a nemzeti párt támogatásával felszabadították tartományukat és önálló dinasztiákat alapítottak. Ilyen vala a khorasszáni Taheridák (819-862), a Szaffaridák (873-900), a bokharai Szamanidák (874-899) dinasztiája és a Ghaznevidák (999-1063), a Bujidák (l. o.) és mások. 1037 óta megszakítással a turkomen szeldsukok is avatkoztak be P. egyes részeibe (l. o.). 1223. pedig Dsengiz-khán mongol fejedelem hódította meg P.-, kinek negyedik fia, Hulagu P.-ban török-tatár dinasztiát alapított, az Il-khán-családnak az uralmát, mely 1259-1346. kormányozta P.-t. E család kihalta után a nemzeti persa párt az ország helyreállítását kisérlette meg, de Timur nagymogul vérözönbe fojtotta el a nemzeti mozgalmat (1380-87). Ezzel P. sorsa továbbra is a mogul császárság sorsához maradt füzve (1393-1505) és csak a nagymogulok hanyatlása idején sikerült a persáknak Izmail al Szaffi vezérlete alatt hazájuk függetlenségét kivívni (1502). A szabadságharc élére a benszülött Szaffi (Szuffi)-család állott és ennek sikerült az új Persaországot megalapítani. Az első fejedelem a dinasztiából, a győztes fölkelő vezér Izmail al Szaffi, szerencsés harcokat folytatott a mongolok örökére vágyódó szunnita turkomenek ellen, kiknek hatalmát végképen megdöntötte, s Örményország és Georgia ellen is folytatván szerencsés hadjáratokat, 1502. egész P. ruának (sah) címezte magát és uralkodóvá tette a siita hitet. Utódai közül többen szerencsétlen háborukat viseltek a törökök ellen, kik többi között Tebrizt és Badadot is elragadták. Az 1582. fejedelemmé kikiáltatott Abbasz sah megint jóvá tette a csorbát, és Bokharát, Khivát, Örményországot, Mezopotámiát és több török tartományt csatolt P.-hoz; a portugáloktól elvette Ormuzd-ot, az afghánoktól Kandahart, székhelyének pedig Iszpahant szemelte ki. Halála után (1627) újra hanyatlás állott be, mely majdnem 100 évig eltartott, mignem 1722. egy Mahmud nevü afghán származásu főnök foglalta el a trónt, kit azonban az orosz kormány 1723. a Kaspi-tó D-i és Ny-i partján tetemes terület átengedésére kényszerített. Mahmud egyébiránt a keleti zsarnokok modorában uralkodott, mignem 1725. megfojtották, mire (1736) a turkomen származásu Nadi sah (l. o.) ragadta magához a hatalmat. Ez győztesen harcolt nemcsak az oroszok, hanem a turkomenek, özbégek, georgiaiak és afghánok ellen is, sőt 1739 máj. 4. véget vetett a Delhiben székelő nagymogul uralmának és egy időre még az Indus mellékét is birta. Elvégül pedig a törökök fölött aratott diadalt. megöletése után (1747) előbb polgárháboruk dulták P.-t, majd a kurd származásu Kerom-khán nyerte el a trónt, ki «wekil», azaz kormányzó címén a bomladozó ország egységét megszilárdította és 1763. az angolokkal barátságot és kereskedelmi szerződést kötött. Halálának hire (1779) a forradalmak újabb sorát támasztotta az országban, melyeknek azután a szerencsétől dédelgetett Aga Mohammed klhán végett vetett (1794). Ez volt a mai napig uralkodó persa dinasztiának, a Kadsarok családjának megalapítója, melynek tagjai Teheránban székeltek. Mohammed khánnak 1797. történt megöletése után unokája, Fath (Feth) Ali örökölte a trónt (1797-1834), ki az oroszok ellen folytatott szerencsétlen hadjáratai folytán (1804-13) Georgiában területi veszteséget szenvedett 81813. gulisztáni béke), midőn pedig 1826. még egyszer kisértette meg a szerencsét, újabb kudarc érte és ekkor a Turkmancsában kötött béke értelmében (1828 febr. 23.) Erivant, Nachicsevant és Edzmiadint kellett átengednie az oroszoknak; azonfelül hadi sarcot kellett fizetnie és megfogadni, hogy nem tart többé hajóhadat a Káspi-tengeren. A porta ellen indított háborujában sem volt szerencséje. 1834-48-ig Fath Ali unokája, Mehmed sah uralkodott, ki majd az angolok, majd az oroszokra hallgatott, elvégre pedig 1846. Rest és Asztrabad kikötő nyitotta meg az orosz hajóknak. Őt fia, Nasz'r-Eddin (l. o.) követte 81848-96). Kezdetben néhány célszerü reformot léptetett életbe, de hosszu uralkodása folyamában a reformokkal szakított és a sah európai utazásaihoz fűzött remények sem teljesedtek. Mindössze a hadügy körében történt némi javulás. Külügyi tekintetben sem kedvezett a sahnak a szerencse. 1856-57. Herat megszállása miatt Angliával gyült meg a baja, melynek flottája nagy kárt tett a persa partokban; a turkomenek (Merv) ellen indított hadjáratok (1860. és 1876.) kudarccal értek véget; mióta pedig Merv az oroszok kezébe került és ezek lettek (1882) P. közvetlen szomszédai, P. a készülő angol-orosz konfliktus küszöbén még válságosabb helyzetbe jutott. Vallási tekintetben a sah esküdt ellensége volt a bábista szektának; viszont egy bábista merényletnek esett 1896 máj. 1. áldozatul. A trónt Muzaffer eddin, azelőtt Teherán kormányzója, örökölte. A trónváltozás hirére több tartományban zendülés támadt, melyet azonban sikerült elnémítani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages