Aiszón

Teljes szövegű keresés

Aiszón – iolkoszi király, Krétheusz és Türó fia. Minüasz leányát, Alkimedét vette feleségül. Mint apja legidősebb fia lépett Iolkosz trónjára annak halála után, de féltestvére, Peliasz erőszakkal elragadta tőle az uralmat. ~ félt, hogy a zsarnok még nemrég született fiát is megöli, ezért a gyermeknek holt hírét költötte, és titkon Kheirón gondjaira bízta. Fia, Iaszón felnővén visszakövetelte a trónt a zsarnoktól, de kénytelen volt annak feltételét teljesíteni. Míg ő az aranygyapjú után járt az argonautákkal, Peliasz keservesen sanyargatta ~t, biztos lévén benne, hogy Iaszón nem tér vissza a nagy vállalkozásból; ~ elkeseredésében bikavért ivott és meghalt, vagy maga Peliasz ölette meg másik fiával, Promakhosszal együtt. A monda egy eltérő változata szerint ~ megérte fia hazatértét, s Médeia még meg is fiatalította oly módon, hogy nyakát felvágva kieresztette öreg vérét, és a helyébe varázsfőzetét töltötte. Ezen felbátorodva szánta rá magát Peliasz is a műtétre, csakhogy az ő vérét Médeia nem újította meg, hanem hagyta őt elvérezni. – ~ megifjítását Ovidius is megörökítette az Átváltozásokban. XVI C3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem