Ikarosz

Teljes szövegű keresés

Ikarosz1 – az Athénből száműzött Daidalosz fia, aki Krétán született Naukratétől. Minósz király a labirintusba záratta apjával együtt, s a sziget partjait is őriztette, nehogy eltávozhassanak. Daidalosz szárnyakat készített mindkettőjük számára, s így szabadultak ki fogságukból. ~ elragadta a repülés gyönyöre, és már közel jártak Naxosz szigetéhez, amikor ő túl magasra repült, a nap megolvasztotta a szárnyakat egybetartó viaszt, s az ifjú a tengerbe veszett. Apja eltemette a szigeten, amelyet ma Ikariának neveznek. (Más mondaváltozat szerint ~ és apja hajón menekült, s az ifjú azért fulladt a vízbe, mert nem tudta kezelni az apja által frissiben feltalált vitorlákat, és felborította a hajót.) – Az ókori felfogásban a merész ifjú bukása az emberi fennhéjázásért, a vétkes elbizakodottságért (lásd Hübrisz) járó jogos büntetésnek számított, amelyre annyi példát kínálnak az antik mítoszok (lásd Bellerophontész, Ixión, Tantalosz1, Arakhné és mások). Azóta az epizód felértékelődött, Ikarosz a mind magasabbra törő, a lehetetlent ostromló szellem hőse lett, a végtelen törekvésé, amely tragédiák árán is előbbre viszi az emberiséget. Ennek szép irodalmi megfogalmazása Tompa Mihály Ikarus c. verse. – Apát és fiát együtt mutatja egy kétezer éves attikai dombormű (Daidalosz a szárnyakat készíti, a fia nézi) és néhány vázakép az ókorból; az újkori Donatello szobrán Daidalosz épp felcsatolja a szárnyakat ~ ra; ez a témája Caravaggio festményének is. ~ bukását ábrázolja, Tintoretto s Carracci mellett, egy különös Jan Breughel-festmény: a háttérben a tengeröbölbe hulló szárnyas alak eltörpül az előtérben szántó paraszt robusztus figurája mögött. A kép fanyarul sugallja, hogy hiába a magasztos emberi tragédia, az élet a maga vaskos realitásában fel sem rezzen rá. Az újkorban a legszebb és legbravúrosabb bronzszobrot a svéd Milles formálta meg a repülő ~ ról. IV C1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem