Niobé

Teljes szövegű keresés

Niobé – thébai királyné, Tantalosz1 lánya, Amphión felesége. Hét daliás fia és hét gyönyörű lánya volt (más mondák szerint hat-hat, s ettől eltérő számokat is találunk). Megtagadta, hogy Létónak áldozzék, mert mint gőgösen mondta, annak csak egy fia és egy lánya volt. Az istennő ezt elpanaszolta gyermekeinek, Apollónnak és Artemisznek, s azok sorra lenyilazták a fennhéjázó anya fiait, majd a lányait; egyes mondák szerint viszont egy lánya, Khlórisz életben maradt, s utóbb Néleusz felsége lett. A szerencsétlen anya fájdalmában kővé vált. – Homérosz úgy tudta, hogy ~ gyermekei szüleik házában haltak meg, Apollodórosz szerint a fiúk vadászaton; Ovidius szerint viszont a fiúk a versenypályán, leányai pedig a fivérek gyászünnepségén. Ő ábrázolta a legmegindítóbban a balsorsú anya végzetét Átváltozások c. művében, külön-külön leírva minden gyermeke halálát. Niobé szerinte még lányait megmenthette volna, de fiai eleste után sem hagyott fel bűnös kérkedésével. Vajda János így aposztrofálja az égitestet Az üstökös c. versében: „Fenséges Niobéja az égboltnak, / Lobogó gyász, én néked hódolok!” – A kegyetlen isteni bosszú sok ókori szobrászt ihletett meg. Többnyire szoborcsoportban ábrázolták, s ezekből gyakran csak részletek, lobogó redőjű ruhában menekülő vagy összeroskadó lányalakok maradtak fenn; egy jól ismert márványszobron a fájdalmas arcú, leánykáját védőn magához szorító anyát látjuk. VII B1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem