Télegonosz

Teljes szövegű keresés

Télegonosz – a Homérosz utáni hagyomány szerint Kirké varázslónő fia, akit Odüsszeusz nemzett, mielőtt a szigetről eltávozott, és így nem tudott erről a fiáról. Felnővén ~ apja keresésére indult. Ki is kötött Ithaka szigetén, de nem tudta, hol jár; társai fosztogatni kezdtek, s az ennek folytán támadt csetepatéban ~ rájagerinc-hegyű dárdájával megölte Odüsszeuszt, nem tudva természetesen, kivel áll szemben. Így teljesedett be a jóslat, amely szerint Odüsszeusz a fia kezétől fog meghalni, s amit ő is meg az Ithaka-beliek is Télemakhoszra értettek. ~ kegyelettel eltemette apját anyja szigetén, majd feleségül vette Pénelopét, s Itáliába költözött; egy monda szerint az ő gyermekükről, Italoszról nyerte nevét a félsziget. VI A3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages