Tarquinius Priscus

Teljes szövegű keresés

Tarquinius Priscus – teljes nevén Lucius ~, etruszk előkelő, utóbb római király. Görög (korinthoszi) eredetű családja nagy vagyonra tett szert Tarquinii városában, de ő idegen létére nem kaphatott tisztséget, ezért felesége, Tanaquil biztatására Rómába költözött, eredeti nevét (Lucumo) Lucius ~ra változtatta. (A két név etimológiailag rokon, jelentésük 'fénylő'.) Odaútján különös jósjelet kapott: egy sas elragadta a kalapját, felröppent vele, majd visszatette a fejére. Ebből a jóstudományú Tanaquil megjövendölte férjének, hogy király lesz belőle. S valóban, ~ előbb Ancus Marcius bizalmasa, majd a király halála után fiainak gyámja lett, s ezeket ravaszul félreállítva, népszavazással elnyerte a királyi méltóságot. Sikeresen hadakozott a szabinok ellen, fejlesztette a hadsereget, Rómát kiépítette, új fallal vette körül. Harmincnyolc esztendei sikeres uralkodás végén orgyilkosok ölték meg Ancus Marcius két fiának felbujtására; utóda végül a veje, Servius Tullius lett. – ~ életének eseményeit Livius történelmi műve adja elő.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages