Thesztór

Teljes szövegű keresés

Thesztór – trójai Apollón-pap, Idmón2 és Laothoé fia, Kalkhasz apja, maga is tehetséges jós és látnok, amely képességét apjától örökölte. Egyik lányát, Theonoét kalózok rabolták el, s eladták Ikarosz káriai királynak, aki ágyasává tette. ~ a lánya keresésére indult, hajótörés folytán Kárián vetődött partra, és ő is Ikarosz fogságába került. Utóbb kisebbik lánya, Leukippé is nyomozni kezdett az eltűntek után, egy jósda tanácsára férfinak öltözött, és így jutott Káriába. Theonoé nem ismerte fel, a daliás „ifjúba” beleszeretett, de az elutasította, félve a leleplezéstől. A sértett kegyencnő megparancsolta, hogy az egyik fogoly ölje meg az engedetlen ifjút, s erre ~ jelölték ki. ~ képtelen volt a tettet végrehajtani. Néhány mondat után apa és leánya egymásra ismert, majd mindketten Theonoéval szembesültek, s az ő kiléte is kiderült. Apa és leányai hálát adtak Apollónnak; Ikarosz királyt annyira meghatotta a csodálatos találkozás, hogy dús ajándékokkal hazabocsátotta őket. – A regényes történetet Hyginus jegyezte fel. XIV C3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages