Áron

Teljes szövegű keresés

Áron – ('megvilágosodás') Amrám fia (Kiv, Szám, 1Krón), Mózes bátyja s utóbb segítőtársa, amidőn az a zsidó népet kimenekítette Egyiptomból. Isten mintegy tolmácsnak rendelte őt nehéz beszédű bátyja mellé; a Fáraó előtt ~ mutatta be a kígyóvá változó bot csodáját. Míg Mózes a Sínai-hegyen időzött, ő engedett a nép követelésének, és aranyborjút formázó bálványszobrot öntött nekik; egy más alkalommal húgával, Mirjammal együtt elégedetlenséget próbált támasztani a nép között fivérük ellen. Mózes mégis őt szentelte fel, mégpedig az Úr kifejezett parancsára, főpappá; Isten azáltal is kimutatta ~ iránti kedvezését, hogy a száraz vesszőn, amelyet az parancsára a szentélybe helyezett, estéről reggelre levelet, virágot és termést fakasztott. – Talányosnak tetszik, miért tünteti ki Isten oly feltűnően a kegyeivel a „bálványállító” ~t. Az eset arra vall, hogy Jahve isten bika (vagy bikaborjú) alakjában való tisztelete eleinte általános volt a zsidóság körében; a zsoltárokban is olvassuk róla, hogy „felemelkedett szarva dicsőséggel”. A jóval későbbi eredetű tilalom, amely az istenség ábrázolására vonatkozott, arra ösztönözte a szövegek papi átszerkesztőit, hogy az eseményt elítélő felhangokkal tálalják (Isten méltatlankodik, Mózes szétzúzza a szobrot), ugyanakkor az ennek ellentmondó elemeket is megtartották a hagyomány iránti tiszteletből. – Madách Mózes c. drámájában ~ már a történet elején a nép vezére és szószólója, amikor a címszereplő még egyiptominak tudja magát, s utóbb ő megy követség élén Midiánba, hogy Mózest hazatérésre bírja. – A középkorban leginkább a kizöldült vesszővel ábrázolták ~t; a reneszánsz s főleg a barokk képei többnyire az általa állított aranyborjú mellett állva mutatják, a táncoló nép színpompás forgatagának közepette (Lucas van Leyden, Poussin, Claude Lorrain stb.). Többször szerepel fivérének társaságában is, amikor a Fáraó előtt bemutatják a kígyóvá váló bot csodáját (Lanfranco, Poussin), vagy amikor a Nilus vízére csapva azt vérré változtatják (XVI–XVII. sz.-i holland táblaképek). – Schönberg ritkán játszott operájában, a Mózes és Áronban a két fivér egyenrangú szerepet játszik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages