Élohim

Teljes szövegű keresés

Élohim – Isten egyik megnevezése, a teremtés-történetben és általában a Ter szövegében gyakran így szerepel. Formailag e név Él vagy Eloh többes száma, ami jelezheti, hogy a zsidó hitvilág legősibb szakaszában még többistenhit volt, de azt is, hogy az ~ név csak egyesítője ugyanazon isten több helyen és több formában tisztelt alakjainak. Mivel általában egyes számú állítmány kapcsolódik hozzá, az utóbbi értelmezés a valószínűbb. A héber szövegben ritkán idegen istenek vagy angyalok, sőt bírák megnevezéseként is előfordul.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages