Dina

Teljes szövegű keresés

Dina – ('ítélet') Jákob1 és Lea leánya (Ter). Szikem királyfi, Hámornak, Szikem város királyának a fia elcsábította, de megszerette a lányt, és feleségül kérte apjától meg annak fiaitól. Az utóbbiak, akik a város közelében táboroztak, színleg engedtek, de kikötötték, hogy a vőlegény és Szikem város minden férfi lakója metéltesse körül magát, majd bosszúból a húgukat ért gyalázatért éjjel orvul megrohanták a várost, legyilkolták a sebláztól elgyengült férfiakat, s elhajtották asszonyaikat, gyerekeiket meg állataikat. A vérengzésben Lévi1 és Simeon1 jártak az élen, akik ugyancsak Lea fiai voltak. Apjuk szigorúan megrótta őket kegyetlenségükért, s halála előtt ez okból tagadta meg tőlük is az elsőszülöttnek járó áldást, amelyre a voltaképpeni elsőszülött, Ruben más okból lett érdemetlen. – Az ókori midrások szerint Szikem királyfitól ~nak egy lánya született, aki csodás körülmények között Egyiptomba került (lásd Aszenet), ő maga pedig bátyjának, Simeonnak lett a felesége. A Jób testamentuma c. apokrif irat azt állítja, hogy Simeon utóbb elvált ~tól, aki második felesége lett Jóbnak, miután ez megbékélt az Úrral, és hét fiút meg három lányt szült neki. [II. C2]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem