Gedeon

Teljes szövegű keresés

Gedeon – héberül Gideon ('kardforgató') Joás fia, a bírák egyike (Bír), szám szerint az ötödik. Városában, Ofrában angyali felszólításra lerombolta Baál oltárát, egy hagyomány szerint ezért a Jerubbaál (azaz 'Baállal perel') nevet kapta. Ezután sereget gyűjtött, egy fáklyákkal és harsonákkal felszerelt kis csapat élén meglepte és megverte a midiánitákat, a Jordánon túl űzte őket, elfogott királyaikat pedig megölte, és keményen megbüntette azokat a gileádi városokat, amelyek e hadjárata során megtagadták tőle a segítséget. Sikerei féltékenységet támasztottak Efraim törzsében, de ~nak sikerült megbékítenie őket. Hálás népe királlyá akarta tenni, de ő ezt elhárította, csak a zsákmányból kért illő rész aranyat, s abból egy efod nevű kultikus tárgyat készíttetett; az Írás ezt elítélőleg említi, feltehetőleg bálványozásnak minősíti. Fattyú fia, Ábimelek2 megölte ~ hetven fiát, s úgy lett Szikem királya. – ~ hadjáratának van egy bizarr mozzanata: az Úr túl nagynak találta a seregét, s megparancsolta neki, hogy csökkentse a létszámot, másképp Izrael azzal dicsekednék, hogy a maga erejéből győzött. ~ előbb a gyávákat küldte el, végül az Úr utasítására csak azt a háromszázat tartotta meg, akik egy tó partjára érve nem térdeltek le a vízhez, hanem lehajolva kutya módjára lefetyeltek. Ezt a mozzanatot ábrázolja Tempesta, Jordaens s több más festő képe, míg a pogány oltárt leromboló ifjú, illetve a helyén épített oltáron az Úrnak áldozó hős egyebek közt Bourdon, Boucher és Bazzani festményein látható. Középkori templomok galériáin, homlokzatán néha az ószövetségi pátriárkák között találni ~t lovagi páncélban és kezében törött korsóval. A korsó arra az epizódra utal, amikor ~ és válogatott vitézei éjszaka lepték meg az alvó midiániták táborát, és összetört korsók zajával keltettek rémületet bennük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem