Júdás

Teljes szövegű keresés

Júdás2 – (a Júda név görögös formája, am. 'áldás') Jézus tanítványa, az apostolok egyike (evangéliumok, ApCsel). Mellékneve az Iskariot, ami Kariotból való férfit jelent (tehát nem iskarióti!). Jézus kitüntette bizalmával, megtette az apostoli közösség pénzkezelőjének. (Jn azzal is gyanúsítja, hogy hűtlenül kezelte a pénzt.) ~ felajánlotta a zsidó főpapoknak, hogy harminc ezüstpénzért segít nekik Jézust titokban elfogni. Ez az utolsó vacsora utáni éjszakán következett be; a megbeszélés szerint csókkal árulta el mesterét. Később tettét megbánta, és a pénzt vissza akarta adni, de a papok nem fogadták vissza, ezért a Templomban szétszórta, s felakasztotta magát. – Az áruló ~ az evangéliumok nagy talánya: ha eleve sunyi gazember volt (amilyennek az Írások közvetve vagy közvetlenül jellemzik), hogyan kerülhetett a Tizenkettő közé? Ha pedig nem, akkor mi vitte rá az iszonyú bűnre? Elég magyarázat erre a haszonlesés? A talányt tovább bogozta két évezred irodalma. Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. középkori gyűjteménye Mózes és Oidipusz mondáinak elemeiből formálja meg ~ előéletét. Fogantatásának éjjelén anyja rémítő jósálmot lát, ezért születése után a gyermeket kosárkában a tengerre bízza, s a kosár Iskariot szigetén ér partot. Itt a királyné neveli fel ~t saját gyerekeként, de ő felnővén megöli féltestvérét, majd Jeruzsálembe megy és Pilátus szolgálatába áll. Kilétéről nem tudva megöli apját, és elveszi feleségül saját anyját; mikor e szörnyűségekre fény derül, bűnbánóan Jézus elé járul, s az tanítványai közé fogadja. A középkortól fogva ~ a passiójátékok elmaradhatatlan szereplője; a drámai hatás kedvéért Mária1 gyakran épp az ő gondoskodásra bízza fiát; ~ a Sátántól kapja megbízatását az árulásra, busás jutalom ígéretével. A felvilágosodás korától kezdve egyre árnyaltabb lesz ~ irodalmi értékelése, már csak ama belátás alapján is, hogy isteni mindentudása birtokában Jézus nem választhatott tanítványának sem velejéig romlott embert, sem olyat, aki az Isten céljaival ellentétes dolgokat művelhetne. Klopstock Messiás c. eposzában ~ úgy hiszi, Jézus e világi király lesz, és árulásával csupán kényszeríteni akarja őt, hogy indítsa meg a nagy harcot ellenségeivel. Ez a beállítás számos más írónál is előtérbe került (pl. Ibsen, Kazantzakisz), egyeseknél pedig (pl. Nietzsche, Graves) ~ egyenesen hőssé válik, aki önfeláldozón vállalja magára a gyalázatot, hogy Jézust hozzásegítse megváltó műve végrehajtásához, tehát voltaképp társmegváltónak tekinthető. Vannak persze, akik kevésbé emelkedett motívumokat tulajdonítanak neki. Bulgakov A Mester és Margerita c. regényének Pilátusról szóló betétregényében pl. ~ nem is tanítvány, hanem a helytartó titkosrendőrségének beugrató ügynökeként jelenti fel Jézust a zsidó főtanácsnál, s utóbb Pilátus öleti meg bosszúból a kivégzettért, akit megkedvelt, de nem tudott a haláltól megmenteni. – A Jézus megváltó halálában játszott fontos szerepe miatt ~ a középkor óta gyakori tárgya a képzőművészeti ábrázolásoknak. Alakja a zsidó voltát negatíve hangsúlyozó sztereotip jegyeket viseli (sárga köntös, vörös haj, erősen sémi vonások), néha arany helyett fekete glória köríti a fejét. Az utolsó vacsora jelenetein gyakran a szélen ül, sunyi arccal, a többiektől elkülönülve vagy épp elosonóban, keze pénzes zacskót szorongat. Fontos szereplő Jézus elfogatásának képein is, amint áruló csókkal közelít a Mester arcához (pl. Giotto, Fra Angelico freskóin). Más témák: ~ átveszi árulása díját (Duccio, Giotto), a Templomban szétszórja a harminc ezüstöt (Rembrandt, Koninck), felakasztja magát (Fernandez, Duval, Bloemaert). – ~ kurta szerepet kap a megzenésített szenvedéstörténetek egy részében (pl. Bach Máté-passiójában).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages