Jakab

Teljes szövegű keresés

Jakab3 – (a név a Jákob változata, így értelme 'csaló') a jeruzsálemi keresztény közösség egyik legtekintélyesebb tagja, Péter távozása után elismert feje (ApCsel, 1Kor, Gal). Jézus testvéreként (vagy mint az Úr testvérét) említik, de Jézus halála előtt nem írnak róla az evangéliumok (ill. csak közvetve, a többi „testvérrel” együtt), a feltámadt Jézus viszont neki is megjelent. Konzervatív felfogású volt, eleinte a pogányságból megtért keresztényeket is kötelezni akarta a mózesi előírások betartására, de Pál erélyes fellépése és Péter hasonló szellemű állásfoglalása hatására kész volt bizonyos engedményeket tenni. A harmadik térítőútjáról visszatért Pált mégis megrótta, hogy egyenetlenséget támaszt a szórvány zsinagógáiban, s olyan engesztelő aktusra kötelezte, amely az apostol elfogatásához, fogságához s végül (feltehetőleg) vértanúhalálához vezetett. Josephustól (A zsidók története) tudjuk, hogy Kr.u. 62-ben a főpap felbujtására a Templom párkányáról letaszították és az előcsarnokban megkövezték vagy bunkósbotokkal agyonverték. A hagyomány szerint ő írta az ún. „katolikus levelek” egyikét (Jak), s neki tulajdonítják a Jakab evangéliuma c. apokrif iratot, amely a Mária1 születésére, gyermekkorára és házasságára vonatkozó közlések miatt érdekes. – A nyugati egyház hagyománya ~ alakját összeolvasztotta az azonos nevű ifjabb Jakab2 apostoléval, így amannak képzőművészeti ábrázolásai jórészt ~ra vonatkoznak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem