Lázár

Teljes szövegű keresés

Lázár1 – (az Eleázár változata) betániai férfi, Mária2 és Márta fivére (Jn); mindhárman Jézus szűkebb baráti köréhez tartoztak, s gyakran vendégül látták őt. Egy ízben a nővérek üzentek Galileába Jézusnak, hogy ~ halálán van, ő azonban szándékosan késlekedett, s csak akkor ért tanítványaival Betániába, amikor ~ már harmadnapja volt a sírban; a halott feltámasztása által akarta ugyanis kinyilvánítani, hogy Isten küldte őt. A csoda híre riadalmat keltett a főtanácsban (lásd Kaifás); egyes főpapok még arra is készek voltak, hogy megölessék ~t mint Jézus isteni csodatévő erejének eleven bizonyságát. – A Legenda Aurea szerint ~t a zsidók utóbb Mártával és Mária Magdolnával együtt kormány nélküli bárkán kitaszították a tengerre, és a lélekvesztő Massiliánál (ma Marseille) ért partot; sok viszontagság után Lázár a város első püspöke lett, míg sírját és ereklyéit az autuni St. Lazare-katedrálisban tisztelték. – ~ feltámasztása Jézus talán legtöbbet ábrázolt csodatétele; előképe és jelképe Jézus feltámadásának is és az Utolsó ítéletnek is. Ókeresztény szarkofágokon, középkori mozaikokon, illuminációkon, freskókon (pl. Giotto) a bibliai leírásnak megfelelően bepólyálva, esetleg elfedett arccal látjuk, de csak Itáliában; az Alpoktól északra, ahol kevésbé ismerték az ókori kelet temetkezési szokásait, ~ többnyire ruhátlanul vagy ágyékkötőben jelenik meg. – J. Chr. F. Bach kantátát írt ~ feltámasztásáról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages