Zsuzsanna

Teljes szövegű keresés

Zsuzsanna – ('liliom') jámbor zsidó asszony (Dán), akit férje házának két gyakori vendége, a nép két véne megkívánt, és egy délután a kertjében, fürdőzés közben meglepve őt, kényszeríteni akarták, hogy háljon velük. Az asszony ellenállt, mire a két vén megvádolta, hogy egy ifjúval látták szerelmeskedni. A közösség hitelt adott a tekintélyes férfiak szavának, s már megkövezni vitték ~t, amikor az ifjú Dániel közbelépett, és ügyes keresztkérdésekkel rábizonyította a vádlókra hazugságukat. A nép dicsérte az ifjú bölcsességét, és a rágalmazókat kövezte meg. – A novellisztikus elbeszélés Dániel könyvének függelékében található, és csak a katolikus kánonban szerepel. A „vének”, akiket a történet ihlette számos festmény többsége ráncos aggastyánoknak ábrázol, voltaképp java korú férfiak, a „nép vénei” kifejezés ugyanis a tekintélyes (de nem feltétlenül öreg) elöljárókat jelentette. – ~ történetét már az ókorban jelképnek tekintették, az ártatlanság győzelmének a bűn felett, és leginkább szimbolikusan ábrázolták, két vicsorgó farkas és a köztük reszkető bárány formájában (szarkofágokon és a katakombák freskóin). A reneszánsz és a barokk festői igen kedvelték a kertjében fürdőző ~ témáját, mert lehetőséget adott a ruhátlan női testnek természeti környezetben való ábrázolására. A két merénylő vagy a bokrok közül leselkedik, vagy már rárontottak az erényes asszonyra, és dulakodnak vele. A félezernél is több ilyen tárgyú kép közül Pinturicchio, Pordenone, Tintoretto, Veronese, Massys, Carracci, Ribera, Rembrandt, Rubens, Bourdon alkotásai a legkiválóbbak. Ritkábban előfordul két másik mozzanat; ~ bírái előtt áll (Ricci, Bruyn, Lebrun), ill. Dániel bebizonyítja az asszony ártatlanságát (Lucas van Leyden, Tiziano). – Stradella oratóriumot írt az ártatlan ~ról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem