Cloten

Teljes szövegű keresés

Cloten [klóten] – brit királyfi, a címszereplő mostohafia a Cymbeline című színműben. A király lányának, Imogennek a kezére pályázott; annak házassága Posthumusszal nemcsak trónörökösi reményeitől fosztotta meg, hanem hiúságát is mélyen sértette. Nemtelen bosszút forralt a lány ellen, amikor az elmenekült az udvarból: férjének ruháit felöltve eredt a nyomába azzal a tervvel, hogy így tesz erőszakot rajta. Balszerencséjére Guideriusszal akadt össze, aki arcátlanságáért párbajban megölte s fejét egy folyóba dobta. A fejetlen test láttán, amely Posthumus ruháját viselte, Imogen azt hitte, hogy férje meghalt, s ekkor szegődött bánatában Caius Lucius szolgálatába. – Gonoszságában ~ méltó fia anyjának, a Királyné2nak, aljasságban pedig felül is múlja őt, megérdemelten éri hát a csúfos halál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages