Edmund Mortimer

Teljes szövegű keresés

Edmund Mortimer2 – angol főnemes, March grófja (1391–1425). III. Edwárd harmadszülött fiának, Clarence-nek egyenes ági leszármazottja volt, ezért II. Richárd lemondása és halála után őt illette volna meg a trón a negyedik ágból származó IV. Henrik helyett, s a hírek szerint így nyilatkozott Richárd is a halála előtt. A még kiskorú s korán elárvult ~ jogait nagybátyja, Edmund Mortimer1 képviselte, s a gyermek trónigényének támogatása címén indítottak királyellenes lázadást Hővér, majd Scroop1. Épp ezért a veszélyes rokont IV. Henrik fogságban tartotta egész uralma alatt, s csak fia, V. Henrik adta neki vissza a szabadságát. ~ őszinte híve lett és maradt az ifjú királynak, olyannyira, hogy még a sógora, Cambridge által szőtt összeesküvést is leleplezte előtte, pedig a terv épp az ő uralomra juttatását célozta; részt vett Henrik franciaországi hadjáratában is. – ~ fellép a VI. Henrik című krónikás színmű I. részében. A börtönben haldokolva feltárja unokaöccse, York3 előtt saját szomorú sorsát (huszonhat éve raboskodik), apja halálának körülményeit, és tudomására hozza ifjú rokonának, hogy immár őrá száll a Clarence-ág jogos trónigénye. ~ életének ismert adataival ez a helyzet nem egyeztethető össze; a szerző ill. krónikás forrásai ~t vélhetőleg egy Lionel nevü oldalági rokonával tévesztették össze, aki valóban hosszan raboskodott. Gond van az életkorokkal is: ~ nem megtört aggastyánként, hanem 35 évesen halt meg, reményteljes unokaöccse pedig ekkor még csak 14 éves volt. [E4]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem