Gertrud

Teljes szövegű keresés

Gertrud – dán királyné a Hamlet dán királyfi című tragédiában. Az idősebb Hamlet2 király felesége volt, de sógora, Claudius1 elcsábította, majd férje halála után feleségül vette; mivel utóbb a trónt is megkaparintotta, ~ újra királyné lett. Fiát, Hamlet1et szerette, de a férjével való konfliktusában nem állt melléje, bár látszólagos őrültsége anyai aggodalmakat keltett benne; férjével egyetértett abban is, hogy fiát Rosencrantzal és Guildensternnel figyeltessék. Hamlettal való szenvedélyes összecsapása, vétkével való szembesülése is csak rettegésre s nem igazi magába szállásra indította. A végső pillanatban ugyan fia helyett itta ki a méregpoharat, de ez fatális véletlen volt csupán, nem önfeláldozás. – ~ bizonyosan nem tud róla, hogy Claudius ölte meg hites férjét, azért is inti a Szellem1 Hamletet kíméletre anyja iránt; ám a királyné feltétlenül vétkes a házasságtörés, sőt vérfertőzés bűnében. Mivel a kellő töredelem és megbánás hiányzik belőle, halálával kelt ugyan némi szánalmat, de a véget inkább megérdemelt büntetésnek érezzük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages