Imogen

Teljes szövegű keresés

Imogen [imódzsen] – brit királylány, a címszereplő lánya a Cymbeline című színműben. Megszerette apjának nevelt fiát, a daliás és erényes Posthumust, s titkon házasságra lépett vele. Ezzel magára vonta apja haragját, aki második felesége, a gonosz Királyné2 ösztönzésére ennek hitvány fia, Cloten számára tartogatta volna lánya kezét és a trónt. Cymbeline száműzte nevelt fiát, aki Rómába ment; egy álnok csaló, Iachimo elhitette vele, hogy ~ hűtlen lett hozzá, mire Posthumus megbízta hű emberét, Pisaniót, hogy ölje meg a vétkes asszonyt. A derék szolga megtévesztette urát, s ~t hozzásegítette, hogy ura után szökjön. ~ férfiruhát öltött, Fidele-nek nevezte magát,és a véletlen folytán megismerkedett apja elveszettnek hitt két fiával, Arviragusszal és Guideriusszal, akik maguk sem tudtak származásukról. Számos meglepő fordulat után, amelyek egyike azt a bizonyosságot keltette benne, hogy férje már nem él, ~ Caius Lucius római konzul szolgálatába szegődött. Utóbb, amikor gazdája a római hadak élén Britanniára tört, vele tartott; a vesztett csata után Lucius, fogságba esve, kegyelmet kért apródja, „Fidele” számára a brit királytól. Hamarosan fény derült az apród kilétére, s bebizonyosodott ártatlansága is, így ~ visszanyerte Posthumus szerelmét, akiről persze kiderült, hogy nem halt meg, és már régen megbánta, hogy hitvesének életére tört. Mivel közben az ármányos mostoha is meghalt, ~ és apja kibékülésének sem volt már akadálya, a királylány ráadásul valódi fivéreit ismerhette fel a két ifjúban, akikkel bolyongása során már meleg testvéri barátságot kötött. – A cselekmény gerincét alkotó fondorlatot a szerző egy Boccaccio-novellából merítette (Dekameron II.9.), ahol Zinevra asszony, egy kereskedő neje kerül méltatlan gyanúba, s férfinak öltözve egy afrikai szultán szolgálatába szegődik, hogy rágalmazóját leleplezze és férje szerelmét visszaszerezze. A tiszta szívű és bátor ~ mintegy nővére Helená2nak, aki ugyan más előzmények után, de ugyancsak megalázott helyzetben igyekszik férje – a vele együtt nevelkedett fiú! – szerelmét megszerezni. ~ ugyan kevésbé céltudatos, a kalandos fordulatok sokasága hányja ide-oda, de bátorságával végül ő is eléri célját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages