Petruchio
Petruchio [petrukjó] – veronai nemesifjú A makrancos hölgy című vígjátékban. Apja után kevés vagyont örökölt, ezért útra kelt, hogy gazdag feleséget találjon. Padovába érve megtudta, hogy Baptistá1nak van egy rettenetes természetű lánya, akitől nem sajnálná a dús hozományt, ha elvenné valaki. ~ azonnal kérőnek jelentkezett, és bár első találkozásukkor megtapasztalta Katalin1 éles nyelvét, maga sem maradt adós a válasszal, s a következő vasárnapra kitűzette az esküvőt. Arra aztán félnapos késéssel érkezett, rongyokban és egy rozzant gebén, a szertartáson vademberként viselkedett, majd az ünnepi lakoma előtt felkapta újdonsült feleségét, és saját vidéki házába vitte. A holtra fáradt, farkaséhes asszonyt vacsorázni sem engedte azzal az ürüggyel, hogy a szakács elrontott minden fogást. Éjszaka nem hagyta aludni, másnap tovább éheztette, a divatárust meg a szabót is elégedetlenséget színlelve kergette el, jóllehet pompás ruháikkal Kata igen elégedett lett volna. A gyengéd figyelmességnek álcázott gorombaságokkal két nap alatt sikerült felőrölnie az asszony ellenállását. Mire Padovába visszatértek, és Lucentio házában hármas nászlakomát ültek, ~ magabiztosan fogadott száz dukátba, hogy az ő felesége engedelmesebb, mint annak húga, a szelíd Bianca1 és a házigazda ifjú felesége, s a fogadást meg is nyerte. – Az elszánt hozományvadász számára a szép és vadul temperamentumos arajelölttel való megismerkedés kihívás, hogy a vagyon mellé a leány engedelmességét és szerelmét is megszerezze. Kemény akaratával, céltudatos és leleményes stratégiájával ~ napok alatt eléri a célt. A mai nézők és olvasók, különösen a nők, bizonyára túl durvának ítélik ~ módszereit, amelyek egy másik ember akaratának megtörését célozzák. Az eredmény mégis őt igazolja, mert Katalin végül láthatólag méltóságának feladása nélkül teszi magáévá azt a magatartást, amelyet az Erzsébet-kor vallási és társadalmi felfogása egyaránt a nőhöz legméltóbbnak tekintett.
