Richárd

Teljes szövegű keresés

Richárd2 – a 'Fattyú' (Bastard), angol lovag a János király című krónikás színműben. Eredeti neve Philip Faulconbridge volt; öccse, Robert Faulconbridge a királytól a maga számára követelte az elsőszülöttségi jogállást arra hivatkozva, hogy bátyja nem a törvényes apa fia, hanem annak távollétében Richárd1 király nemzette. ~ szívesen lemondott jogáról annak fejében, hogy a király, elismerve felséges bátyjától való származását, lovaggá ütötte őt Richard Plantagenet néven. ~ a király buzgó híve lett, elkísérte francia földre, majd tervezett újabb francia hadjáratához a klastromok megsarcolásával szerzett tekintélyes summát. Merészen megrótta királyát a bíbornok előtti behódolásáért, majd követeként az Angliába betört Lajos1 dauphin elé állt s békekérés helyett harcias kihívást adott át neki. A hadiszerencse azonban nem segítette, ám ennek hírével már csak haldokló urához érkezhetett meg. – A hetyke, nagyhangú lovag figurája a komikum elemét viszi a komor drámába; egyesek Falstaff előképét látják benne, de ez legfeljebb funkciójára állhat valamelyest, nem a jellemére. ~ ugyanis éppenséggel nem szájhős, hanem merész és jó katona, kiváló haditetteket visz végbe. Ha kell, másképp is segít királyának, aggálytalanul sarcolja meg az egyházi vagyont, de nem a maga zsebét tömi vele. Bizalmasan nagyanyózza az anyakirálynét, a királyt is gyakran leckézteti, s egyik sem neheztel; van valami megvesztegető ebben a gazemberben, s ráadásul mindig igaza van. Remekül vág az esze is, átlát minden szitán, a nagy szavak mögött felismeri a meztelen érdeket, ám a világot ezzel együtt is elég mulatságos helynek találja, hogy kedvére éljen benne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages