Suffolk

Teljes szövegű keresés

Suffolk1 [szafolk] – William de la Pole, ~ grófja, majd hercege, angol államférfi (1396–1450), szerepel a VI. Henrik című krónikás színmű I. és II. részében. A Lancaster- és York-ház között kitört viszályban („vörös és fehér rózsa”) tüntetően az előbbit képviselő Somerset1 pártjára állt. A francia hadszíntéren foglyul ejtette Reignier anjou-i herceg lányát, Margitot, és mert házas lévén maga nem vehette el, a szép nőnek felajánlotta, hogy nyélbe üti házasságát urával, VI. Henrikkel. Bár a házasság feltételei jóval kedvezőtlenebbek voltak, mint egy eltervelt s már tárgyalás alatt álló másik frigyé VII. Károly rokonával, Armagnac gróf lányával, a ravasz ~ megnyerte tervének a naiv királyt. Nagyralátó számítása bevált, az elbűvölt király herceggé tette, a becsvágyó Margit pedig a pipogya király helyett hamarosan őt fogadta kegyeibe. Királyné és kegyence felismerték, hogy hatalmi ambícióiknak elsőként a derék Gloster2, a király gyámja áll az útjában, ezért ~ átmenetileg legfőbb ellenfelével, York3kal is összefogott, hogy árulás hazug vádjával elmozdítsák őt tisztségéből. ~ azonban tovább ment, maga fogadott bérgyilkosokat, hogy a börtönbe vetett lordprotektort megöljék; ezzel viszont alkalmat adott politikai ellenfeleinek, hogy bevádolják Henriknél, s a felháborodott király száműzte őt. ~ könnyes búcsút vett a szerelmes Margittól, és francia földre indult, de az átkeléskor felismerte egy York-párti hajóskapitány, és megölette őt (®Whitmore). – ~ leleményes cselszövő, szerelmes vágyai mellett hatalmi ambícióit is kielégítheti, ám nem ismer se mértéket, sem erkölcsi gátlást, ráadásul ellenfelei erejét is alábecsüli, ezért bukása törvényszerű. ~ és a királynő szerelmi viszonyának mozzanata egyébként történelmileg nem igazolható (a negyvenéves korkülönbség sem valószínűsíti), kortársi pletykákon és a krónikaírók igyekezetén alapul, mindenesetre Shakespeare drámailag jól aknázta ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages