VILLAFORMÁK
VILLAFORMÁK
Az eszközcsoport gazdagságát jelzi, hogy az 1960-as években egyetlen alföldi faluban, Átányon (Heves m.) 16 villafélét különítettek el és neveztek meg (Fél E.–Hofer T. 1961a: 27–30). A Néprajzi Múzeum gyűjteménye alapján készült eszköztipológiát a Néprajzi Atlasz térképei megerősítették. Még bővebben adatolták az egyes villatípusok elterjedtségének képét, a favillagyártó központok körét és a favilla kereskedelmi forgalmának irányait (Balassa I. 1949a, MNA 105. és 108. térkép).
A rét- és takarmánygazdálkodásban használatos villaformák a következők:
a) természetes ágvillák,
b) hasított, ékelt villák,
c) toldott ágú villák.
Formai szempontból a természetes ágvillák ismét három csoportba sorolhatók: a) kétágú, b) kétágú villa, szemben rövid gyámfoggal, c) három- vagy több ágú villa. A természetes villákon kevés művi beavatkozás történt. A villaágak állásán gúzsolással, kötözéssel változtattak valamennyit, de a villa formáját alapjában véve a fa növése határozta meg. Egyes tájakon (például Csermosnya-völgy, Gömör m.) egy-egy további 272ágat kötözéssel erősítettek a nyélhez, s azzal növelték meg a villaágak számát. A kötözött ágú villa főként a szláv népeknél fordul elő. Természetes ágvillákat a 20. század első felében csak szórványosan használtak a magyar nyelvterületen már; nagyobb számban voltak még a Felső-Tisza vidékén és Erdélyben, Moldvában. A rövid nyelű ágvillát szénaforgatásra, mezei munkára, a hosszú nyelűt pedig főként boglya- és kazalrakáshoz használták (felkalangyázó villa – Barka, Gömör m).
63. ábra. Favillák típusai a Kárpát-medencében: a) természetes ágvillák; b) kétágú hasított villák; c) többágú hasított villák; d) toldott ágú villák
2733. térkép. A bukóvilla, mereglye, nyárs és természetes villa lelőhelyei
2744. térkép. A toldott ágú és hasított villák lelőhelyei
275A hasított, ékelt favillák többsége kétágú, kisebb hányada háromágú volt. Területileg ezek nem különültek el élesen, mivel funkcionálisan kiegészítették egymást. A 19–20. században a hasított villákat jellemzően a nyelvterület keleti felén élő parasztság használta; a kétágú villát főként északon (Borsod, Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén megye) és az Erdélyi-medencében kedvelték; a háromágú villa inkább a Tiszántúlon, a Partiumban és a Székelyföldön volt nagyobb számban (Balassa I. 1949a: 118. II. térkép, MNA 105–106. térkép).
A kétágú hasított favilla készítéséhez legalkalmasabb fanem a nyír volt. A hasított villát darabonként tették villaszoktatóba, fából készült kalodába, hogy ágait enyhén meghajlítsák. Tanulságos tény, hogy hasított villákat európai környezetünkben nem találunk. A hasított vagy magyar villa jellegzetesen erdélyi és kelet-magyarországi szerszám (Balassa I. 1949a: 112; Paládi-Kovács A. 1979a: 274).
A toldott villa minden elődjétől eltér. A könnyen elérhető bükkfa az alapanyaga. A villa két oldalsó ágát csapolással illesztik a nyélbe, és keresztpánttal rögzítik. Formalizált gyártási módszerével lehetővé vált tömeges előállítása. A toldott villa ágait 15–20-asával tették a hosszú villahajlító kalodába. Minden jel szerint a délnémet faipar újítása az újkor elején, s onnan került a Dunántúlra és a nyugati szlovák, morva területre is. A 18–19. században az alföldi magyarok német villa, tót villa néven különböztették meg az ott hagyományosan használatos hasított villáktól. A bakonyi háziipari központok – mint Bakonybél és Lókút –, ellátták toldott ágú favillával az egész Dunántúlt, sőt a Balkánra is szállították. Az 1880-as években már csapatosan jártak a balkáni országokba, hogy a helyszínen, az ottani erdőkben állítsák elő nagy tömegben ezt a villafajtát. A Balkánon a toldott ágú favillát „magyar villa” (románul ungur furca) néven ismerték (Erdélyi Z. 1959b: 11–15; Paládi-Kovács A. 1979a: 275–278).
