A világ teremtéséről szóló monda és a dualisztikus eredetmagyarázó mondák

Teljes szövegű keresés

A világ teremtéséről szóló monda és a dualisztikus eredetmagyarázó mondák
A világ teremtésén „Isten őszencsége” és az ördög együtt dolgoztak. Az ördögöt „Isten őszencsége” leküldte a tenger fenekére, hogy hozzon fel földet, de a víz kimosta a kezéből. Háromszor kísérletezett, harmadszorra Isten megmutatta, hogy a körme alatt maradt föld. Kipiszkálta. Isten a földet hat napig gyúrta, akkora lett, hogy ráléphetett. Megpihentek. Az ördög elkezdte rugdosni „Isten őszencségét”, hogy essék bele a vízbe. A föld úgy nőtt, ahogy Istent odébblökdöste... (Bosnyák 1969). Ezzel a kozmikus arányú szépséges teremtésmondával kezdődik a „világ teremtését, az égi testek keletkezését, az ember, az állatok és a növények kialakulását” elbeszélő magyar néphagyomány. Szembetűnő a rokonság a finnugor népek, különösen a vogulok mitológiájából ismert teremtésmítosszal. Ugyanakkor egész Kelet-Európában, Ázsiában, az észak-amerikai indiánoknál is előfordul, számtalan sok népnél, de tőlünk nyugatra ismeretlen. Eredetének kérdésével nagyon sokat foglalkozott a szaktudomány. A. B. Rooth pl. a kelet-ázsiai partvidékre teszi a monda keletkezési helyét, ahonnan nyugat felé Szibérián átterjedt és kelet felé az észak-amerikai kontinensre (Rooth 1957: 507–508). Az ebben a mondában is megfogalmazott dualisztikus kozmogóniát mások már a kutatások megindulásának kezdetén, a századfordulón, és azóta is sokan a bogumil eretnekséggel hozták kapcsolatba (pl. Dragomanov 1961; Veszelovszkij 1891). Dualisztikus teremtésmondák ugyanis Nyugat-Európában is ismertek – legtöbbjük az állatok teremtéséről szól. Isten teremti a hasznos, a szép, a tökéletes állatot, az ördög a kártékonyat vagy a csúfat (ló-bivaly, méh-légy stb.). Felmerült tehát, hogy e mondákat a bogumiloktól származtassák, ugyanis a duális mítosz legrégibb leírása a Balkánról származik, ahol a duális kozmogónia az irodalomban az időszámításunk szerinti első századoktól ismert, s utaltak a gnoszticizmusra és a manicheizmusra, mintha a bogumilok ezek közvetítésével vették volna át a dualisztikus eszméket az ősi irániaktól. Azoknak a nyugat-európai mondáknak a kutatása, amelyekben a teremtő szerepében két személy (Isten és ördög, vagy Krisztus és Szent Péter) lép fel, felvetette azt a kérdést is, hogy esetleg a dualisztikus eretnekség csak egy korábban is meglévő hagyományt erősített meg (Lixfeld 1971: 196).
Ebben a kérdésben figyelemre méltó A. M. Zolotarjov kutatása: szerinte ezek a teremtésmítoszok sokkal primitívebb kozmogónián belül keletkeztek, mint amilyet a bogumilizmus képvisel. Az Urál vidékén és Nyugat-Szibéria területén még nemrég meglehetősen élő formában megvolt az a duális társadalmi szervezet (két frátria, az egyik az ég, a világosság, az ügyesség stb., a másik a föld, a sötétség stb. attribútumaival), amelynek alapító ősei teremtésmítoszaik szerint ellentétes tulajdonságú ikerpár voltak. Zolotarjov szerint ez az az ősi ikermítosz, amely jellemző minden archaikus mitológiára, a világon mindenütt. A föld teremtésének eurázsiai mondájában is gyakran testvérek a teremtők. Ez a monda már nem ismert az egész világon, ázsiai környezetben fejlődött ki, ahonnan nagyon régen került át Amerikába és Európába. Az eredeti mítoszban a földbúvár egy madár volt, később alakult át sátánná. A monda egyes motívumai helyi jelentőséggel bírnak, pl. a szájban elrejtett föld motívuma az apokrif vagy a bogumil irodalomból 118származik (Zolotarjov 1980: 57). Hasonlóképpen közvetlenül bogumil eredetű lehet más dualisztikus eredetmondák egész sora.
A föld teremtéséről szóló magyar monda, amelynek több változata is van, lehet honfoglalás előtti finnugor örökség, de későbbi, balkáni átvétel is (Nagy I. 1979a). A többi dualisztikus teremtésmondát is figyelembe véve meg kell még jegyeznünk, hogy a származáskérdésektől függetlenül egy fontos jelenség bizonyítékai: keletkezésük egyfajta logikus gondolkodás következménye. Rejtett módon, ki nem mondva, azt a szillogizmust fogalmazzák meg, hogy Isten jó, jótól csak jó származhat, az ördög rossz, a világban rossz is van, Istentől tehát az nem származhat, csakis az ördögtől.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem